Ez a weboldal sütiket használ, hogy az oldal összes funkcióját elérje. További információt az adatkezeléssel kapcsolatban az Adatvédelmi tájékoztató oldalunkon talál. Amennyiben elfogadja a sütik használatát weboldalunknak, kérjük kattintson az Engedélyez gombra.

A Hableány mentésében dolgozókat köszöntötte Szalay Ferenc

  • A Hableány mentésében dolgozókat köszöntötte Szalay Ferenc
  • A Hableány mentésében dolgozókat köszöntötte Szalay Ferenc
  • 2019-07-17

    A Hableány tragédiája utáni mentésben résztvevő szolnokiaknak mondott köszönetet Szalay Ferenc, a megyeszékhely polgármestere.

    A május 29-i dunai hajókatasztrófa megrázta két ország, Dél-Korea és Magyarország lakosait. Amikor a Hableány nevű kirándulóhajó egy koreai turistacsoporttal a fedélzetén ütközött a Viking szállodahajóval, Hableányon utazó 35 emberből mindössze heten menekültek meg, huszonnyolcan a vízben lelték halálukat.

    A mentést rendkívül nehezítette, hogy a Duna áradt, erős volt a sodrása, így napokon keresztül nem fértek a roncsokhoz a mentők. Ezután is nagyon nehéz körülmények között, életveszélyben kellett merülniük a búvároknak. Végül a megfeszített munkának köszönhetően sikerült kiemelni a hajótestet, s egy kivétellel valamennyi áldozat holttestét.

    A mentésben Szolnokról búvárok és az Életjel mentőcsoport vett részt, utóbbiak a vízben sodródó áldozatok kutatásából vették ki részüket, a Duna Dunaújváros és Budapest közötti szakaszának átvizsgálásával.

    A mentésben hősies helytállást mutató szolnokiakat köszöntötte Szalay Ferenc polgármester a városházán. A városvezető szerint a búvárok és a különleges mentősök most ország-világ előtt bizonyították azt, amit mi már régóta tudunk róluk: világszínvonalú munkát végeznek.

    - Az, amit az áldozatok felkutatásért, tettek rendkívül nehéz, embertelen körülmények között az áradó, erős sodrású Dunában, nagyon sokak tiszteletét kiváltotta. Azt gondolom, a szolnokiak nevében is mondhatom: büszkék vagyunk rá, hogy egy városban élhetünk Önökkel!

    VISSZA

    Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!

    SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app

    További hírek

    Ötvenéves jubileumát ünnepli a pedagógiai szakszolgálat

    2024-04-17

    Fennállásának félévszázados jubileumát ünnepli a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Szolnoki Tagintézménye, ebből az alkalomból Múlt és jövő a jelenben címmel rendeztek konferenciát a városháza dísztermében.

    A roma kultúra sokszínűségét mutatták meg a Szigligeti Színházban

    2024-04-12

    Második alkalommal ünnepelték gálaműsorral Szolnokon a roma kultúra napját. A Szigligeti Színházban tehetséges roma fiatalok és felnőttek álltak színpadra, hogy bemutassák tudásuk legjavát. A rendezvényen részt vett Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos és Szalay Ferenc polgármester.

    Változik a Véső úti strandfürdő nyitva tartása

    2024-03-28

    A Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft., mint a Véső úti strandfürdő üzemeltetője tájékoztatja Kedves Vendégeit, hogy a strandfürdő ideiglenes jelleggel - a nyári üzemeltetésre történő átállás miatt 2024. április 8-tól kezdődően nem üzemel.

    FELHÍVÁS villamos hálózatok környezetének tisztán tartására

    2024-03-27

    FELHÍVÁS villamos hálózatok környezetének tisztán tartására

    A szabadságharc hősei előtt tisztelgett Szolnok

    2024-03-15

    A százhetvenhat évvel ezelőtti 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztünk országszerte, így Szolnokon is. A Kossuth téren látványos és színes programmal várták az ünneplőket.