Ez a weboldal sütiket használ, hogy az oldal összes funkcióját elérje. További információt az adatkezeléssel kapcsolatban az Adatvédelmi tájékoztató oldalunkon talál. Amennyiben elfogadja a sütik használatát weboldalunknak, kérjük kattintson az Engedélyez gombra.

Ez nem wellness tábor

  • Ez nem wellness tábor
  • Ez nem wellness tábor
  • 2012-07-24

     

    „Néha elfogy az oxigén, néha vágni, szorítani, fájni fog.” Így hirdeték meg azt az ötnapos katonai tábort, melyet a KatonaSuli program keretén belül szerveztek Szolnokon.
     
    A szolnoki katonasuli tábor közel 40 résztvevője először az elméleti ismeretekkel barátkozott meg. A következő öt napban azonban a legtöbbször terepen lesznek majd. Menetgyakorlatok, álcázás, járőrözés, akadálypálya, fegyverismeret és alaki foglalkozások várják majd őket. Katonai tábor korábban is volt már, akkor Tatán és Debrecenben. A szolnoki öt napra 16-19 éves diákok jelentkeztek. Legtöbbjük éretségi tantárgynak is a honvédelmi alapismereteket választotta. A tábor céléja, hogy hazaszeretetre és a honvédelem megbecsülésére nevelje a fiatalokat. A jelentkezők közül többen azért érkeztek a táborba, mert később katonaként szeretnének szolgálni. A reggel 6 órai ébresztő és a 22 órai takarodó közt nem sopk pihenőideje lesz a fiataloknak. A zsúfolt kiképzést követően pedig, a tábor végén elméleti és gyakorlati vizsgát is kell majd tenniük. Szolnok TV
     
     
     

     

    VISSZA

    Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!

    SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app

    További hírek

    FELHÍVÁS villamos hálózatok környezetének tisztán tartására

    2024-03-27

    FELHÍVÁS villamos hálózatok környezetének tisztán tartására

    A szabadságharc hősei előtt tisztelgett Szolnok

    2024-03-15

    A százhetvenhat évvel ezelőtti 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztünk országszerte, így Szolnokon is. A Kossuth téren látványos és színes programmal várták az ünneplőket.

    Ezüst Pelikán-díjjal ismerték el Udovecz György munkásságát

    2024-03-04

    A szolnoki csata talán a leglátványosabb szabadtéri rendezvénye Szolnoknak, évről-évre sokezer érdeklődőt vonz. Ehhez azonban sok-sok ember elkötelezett munkájára is szükség van, hiszen nem kis feladat a megszervezése.

    Elfogadta a közgyűlés a város idei költségvetését

    2024-03-01

    Elfogadták a város 2024-es költségvetését a februári közgyűlésen. A képviselők döntöttek többek arról is, hogy a lakossági visszajelzések alapján április elsejétől finomhangolják a novemberben bevezetett buszmenetrendet.

    Emlékhelyet is avatnak a szolnoki csata 175. évfordulóján

    2024-02-22

    Március 2-án rendezik meg a hadijátékot a Kossuth téren, melyhez kapcsolódva idén emlékhelyet is avatnak.