Ez a weboldal sütiket használ, hogy az oldal összes funkcióját elérje. További információt az adatkezeléssel kapcsolatban az Adatvédelmi tájékoztató oldalunkon talál. Amennyiben elfogadja a sütik használatát weboldalunknak, kérjük kattintson az Engedélyez gombra.

Interneten is megvásárolhatók lesznek a parkolási bérletek

  • Interneten is megvásárolhatók lesznek a parkolási bérletek
  • Interneten is megvásárolhatók lesznek a parkolási bérletek
  • 2016-05-26

    Szolnok közgyűlésének májusi ülésén az egyik legfontosabb napirendi pont a megyeszékhely közbiztonsági helyzetéről szóló beszámoló volt csütörtök délelőtt. Döntés született egyebek mellett a fizető parkolóhelyek kapcsán arról, hogy a bérletek a jövőben interneten keresztül is megvásárolhatók lesznek, valamint beszámoltak a város gazdasági társaságai is 2015-ös évi gazdálkodásukról.

    Az ülés kezdetén Kökény József, a Vízép-kör Kft. vezetője mutattak be cége tevékenységét, s elért eredményeiket. Döntöttek a képviselők arról, hogy a Pitypang óvodában új csoport indul az autista, illetve az autisztikus vonásokkal rendelkező gyerekek számára. A csoportban olyan óvodapedagógusok foglalkoznak majd a gyerekekkel, akik fel tudják készíteni a piciket a majdani iskolai integrálódásra. A csoport indítását mind a szakma, mind a szülők, s most a képviselők is támogatták.

    Elfogadták azt az előterjesztést is, mely szerint az 56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a forradalom és szabadságharc szellemiségét idézve a polgármesteri hivatal homlokzatára kikerül a lyukas nemzeti zászló.

    Megszavazták a képviselők, így Szolnok Város Jövője Közalapítványon keresztül a Szolnok Hazavár Program mintegy 6 millió forintos önkormányzati támogatásban részesül a 2016-os költségvetés terhére. A Magiszter Alapítványi Óvoda, Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola Fényes Adolf Szolnoki Művészeti Szakközépiskolája és Gimnáziuma új épületben működik tovább. Az intézménybe járó mintegy négyszáz diák az Áchim András útról a Mátyás király út 20. szám alá költözik.

    Döntés született a „Színt adunk a helyi termékekhez” – Helyi termelői szín kialakítása Szolnokon című pályázat beadásáról, melynek célja, hogy Szolnok és 30 km-es vonzáskörzetében a helyi termelőkkel együttműködve kialakításra kerüljön a helyi termékek piacra jutását segítő infrastrukturális háttér. A projekt keretében a Munkalehetőség a Jövőért Szolnok Nonprofit Kft. Kiss János utcai telephelyén helyi termelők által megtermelt mezőgazdasági termékek tárolására, raktározására, válogatására és csomagolására alkalmas csarnoképületet és külső színt alakítanak ki a meglévő épületek felújításával.

    Bizonyára sokaknak jelent könnyebbséget, hogy a parkolási bérleteket október 1-jétől már interneten is meg lehet vásárolni, továbbá az év eleji bérletváltások torlódása miatt a tárgyidőszak kezdete előtt is megvehetők lesznek a bérletek.

    VISSZA

    Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!

    SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app

    További hírek

    Változik a Véső úti strandfürdő nyitva tartása

    2024-03-28

    A Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft., mint a Véső úti strandfürdő üzemeltetője tájékoztatja Kedves Vendégeit, hogy a strandfürdő ideiglenes jelleggel - a nyári üzemeltetésre történő átállás miatt 2024. április 8-tól kezdődően nem üzemel.

    FELHÍVÁS villamos hálózatok környezetének tisztán tartására

    2024-03-27

    FELHÍVÁS villamos hálózatok környezetének tisztán tartására

    A szabadságharc hősei előtt tisztelgett Szolnok

    2024-03-15

    A százhetvenhat évvel ezelőtti 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztünk országszerte, így Szolnokon is. A Kossuth téren látványos és színes programmal várták az ünneplőket.

    Ezüst Pelikán-díjjal ismerték el Udovecz György munkásságát

    2024-03-04

    A szolnoki csata talán a leglátványosabb szabadtéri rendezvénye Szolnoknak, évről-évre sokezer érdeklődőt vonz. Ehhez azonban sok-sok ember elkötelezett munkájára is szükség van, hiszen nem kis feladat a megszervezése.

    Elfogadta a közgyűlés a város idei költségvetését

    2024-03-01

    Elfogadták a város 2024-es költségvetését a februári közgyűlésen. A képviselők döntöttek többek arról is, hogy a lakossági visszajelzések alapján április elsejétől finomhangolják a novemberben bevezetett buszmenetrendet.