Ez a weboldal sütiket használ, hogy az oldal összes funkcióját elérje. További információt az adatkezeléssel kapcsolatban az Adatvédelmi tájékoztató oldalunkon talál. Amennyiben elfogadja a sütik használatát weboldalunknak, kérjük kattintson az Engedélyez gombra.

Japán vendégek érkeztek Szolnokra

  • Japán vendégek érkeztek Szolnokra
  • Japán vendégek érkeztek Szolnokra
  • Japán vendégek érkeztek Szolnokra
  • Japán vendégek érkeztek Szolnokra
  • Japán vendégek érkeztek Szolnokra
  • Japán vendégek érkeztek Szolnokra
  • 2012-03-19

    Ma délelőtt újra yuzai vendégeket köszöntöttek a városházán, a delegáció a már hagyományosnak mondható látogatásra érkezett Szolnokra immár tizennyolcadik alkalommal.

    Szabó István alpolgármester a városháza dísztermében köszöntötte a vendégeket, akik között már ismerős arcok is voltak, hiszen van, aki sokadik alkalommal tért vissza városunkba.

    A két település kapcsolata harminc éves múltra tekint vissza, yuzai diákcsoportok 1994 óta keresik fel Szolnokot, ez idő alatt a fogadó iskola – Varga Katalin Gimnázium – egy-egy diákja családjánál szállnak meg a gyerekek. A szűk egy hetes látogatás bővelkedik programokban, többek között budapesti és szolnoki városnézés szerepel a listán, és a csoport felkeresi a Nefag Zrt. erdei iskoláját is.

    VISSZA

    Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!

    SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app

    További hírek

    FELHÍVÁS villamos hálózatok környezetének tisztán tartására

    2024-03-27

    FELHÍVÁS villamos hálózatok környezetének tisztán tartására

    A szabadságharc hősei előtt tisztelgett Szolnok

    2024-03-15

    A százhetvenhat évvel ezelőtti 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztünk országszerte, így Szolnokon is. A Kossuth téren látványos és színes programmal várták az ünneplőket.

    Ezüst Pelikán-díjjal ismerték el Udovecz György munkásságát

    2024-03-04

    A szolnoki csata talán a leglátványosabb szabadtéri rendezvénye Szolnoknak, évről-évre sokezer érdeklődőt vonz. Ehhez azonban sok-sok ember elkötelezett munkájára is szükség van, hiszen nem kis feladat a megszervezése.

    Elfogadta a közgyűlés a város idei költségvetését

    2024-03-01

    Elfogadták a város 2024-es költségvetését a februári közgyűlésen. A képviselők döntöttek többek arról is, hogy a lakossági visszajelzések alapján április elsejétől finomhangolják a novemberben bevezetett buszmenetrendet.

    Emlékhelyet is avatnak a szolnoki csata 175. évfordulóján

    2024-02-22

    Március 2-án rendezik meg a hadijátékot a Kossuth téren, melyhez kapcsolódva idén emlékhelyet is avatnak.