Ez a weboldal sütiket használ, hogy az oldal összes funkcióját elérje. További információt az adatkezeléssel kapcsolatban az Adatvédelmi tájékoztató oldalunkon talál. Amennyiben elfogadja a sütik használatát weboldalunknak, kérjük kattintson az Engedélyez gombra.

Napszédítők – egyedülálló tánckoncerttel indul az új esztendő Szolnokon

  • Napszédítők – egyedülálló tánckoncerttel indul az új esztendő Szolnokon
  • Napszédítők – egyedülálló tánckoncerttel indul az új esztendő Szolnokon
  • 2017-12-07

    Igazi kincse városunk kulturális életének a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, amely ezúttal is látványos és színvonalas programmal indítja az új évet – mondta Szalay Ferenc polgármester a Napszédítők című előadás sajtótájékoztatóján. Mint mondta: Szolnok minden év végén, illetve elején kiváló produkcióval csábítja a kultúra szerelmeseit. Szilveszterkor a Szigligeti Színházból közvetítik a világ magyarsága számára a gálaműsort, néhány héttel később immár hagyományosan tánckoncerttel nyitjuk az évet.

    Katartikus közösségi élményre számíthatnak a rendezvény résztvevői – emelte ki Patkós Imre, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. ügyvezető-szakmai igazgatója, hozzátéve: január 13-án hetedik alkalommal köszönti tánckoncerttel az újévet a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, ezúttal a Magyar Állami Népi Együttessel közösen. A már hagyománnyá vált grandiózus produkció most a Napszédítők címet kapta. A népmesékből ismert bűvös hetes szám Liszt, Bartók és Kodály művészetén keresztül most nem csupán a zene mesebeli álomországába röpíti el a hallgatóságát, hanem a néptánc leghitelesebb hazai előadóinak közreműködésével az autentikus népzenei kultúránk sajátosan magyar, édes-keserű világába is elkalauzolja a közönséget.

    A tánckoncert műfaját Izaki Maszahiro karmester álmodta meg hét évvel ezelőtt. Az elmúlt hét esztendő alatt a népi tánc, a mozgásszínház, a modern tánc, a balett és a versenytánc is szerepet kapott a szimfonikusok színpadán, a legjelesebb magyar művészeti együttesek közreműködésével. A tánc révén – mint ahogy azt Izaki mester nyilatkozta – láthatóvá vált a zene.

    A szolnoki sportcsarnokban megrendezett újévköszöntő megaprodukciókban a szimfonikus zenekar mindig más-más arcát láttatta, kivétel nélkül mindig telt ház előtt. Az idei tánckoncert visszakanyarodik a legelső produkcióhoz, a magyarság és a népdalok világához. Mikor is lehetne ez aktuálisabb, mint a Kodály-emlékév zárásaként az újév küszöbén, a nagy magyar komponista halálának 50. és születésének 135. évfordulója tiszteletére.

    A néptánc napjainkban újra virágkorát éli, köszönhető ez a Felszállott a páva című televíziós műsornak is. Soha nem látott népszerűséggel újra bekopogtatott a mai magyar köztudatba. Népzenénk koronázatlan királya, Kodály Zoltán előtt pedig keresve sem tiszteleghetnénk jobban, mint egy szimfonikus zenekar hangzásvilágának, és egy világhírű tánckar, a Magyar Állami Népi Együttes látványos koreográfiáinak egyesülésével.

    A szolnoki szimfonikusok ezen az estén egy olyan ünnepi utazásra hívják a nagyérdeműt, melynek során újra felfedezhetjük a magyar népművészet kincseit, együtt gyönyörködhetünk azok szépségében, és értékelhetjük üzenetét.

    A koncerten a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara a Tánckánon című produkciójából mutat be részleteket, ill. a zenekar előadásában Liszt- Bartók- és Kodály-darabokat hallhat a publikum. A koncerten felhangzik többek között Kodály Kállai Kettőse, az Esti dal, Bartók Román népi táncai, de újra láthatja a szolnoki közönség az első tánckoncerten óriási sikert aratott Ecseri lakodalmast is.

    A produkció házigazdája: Ókovács Szilveszter

     

    Közreműködők:

    Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara

    Együttesvezető: Mihályi Gábor

    Művészeti vezető: Pál István Szalonna

    Cantemus Vegyeskar, Nyíregyháza – karigazgató: Szabó Soma

    Cantus Nobilis Kórus, Kecskemét – karigazgató: Laczkó János

    Vox Mirabilis Kamarakórus, Székesfehérvár – karigazgató: Zemlényi Katica

     Váci Vox Humana Énekkar – karigazgató: Sándor Bence

    Szolnoki Kodály–MÁV Vegyeskar – karigazgató: Juhászné Zsákai Katalin

     

    Rendező-koreográfus: MIHÁLYI GÁBOR

    Zenei rendező, karmester: IZAKI MASZAHIRO

     

    Sajtókapcsolat: Tibenszky Moni Lisa: +36 20 5838852

    Jegyek rendelhetők: +36 20 3338619

    Jegyek 2017. december 4-étől személyesen a szolnoki IBUSZ-irodában (Szolnok, Hild tér) kaphatók.

    Jegyár: 3.900.- Ft

    A „30 DIÁK GRÁTISZ” akciót sikere miatt újabb 10 jelenkezését várják, ők ingyenesen tekinthetik meg a produkciót!

    Részletek: www.szolnokiszimfonikusok.hu

     

     

    VISSZA

    Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!

    SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app

    További hírek

    Új autót adott Szolnok a tűzoltóknak

    2018-08-09

    Egy vadonatúj Suzuki Vitara típusú autót adományozott Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata a szolnoki tűzoltóknak. A négymillió forint értékű adomány kulcsait Nagy Róbert tűzoltó alezredes, a szolnoki kirendeltség vezetője vette át Szalay Ferenc polgármestertől.

    A világ legjobb ejtőernyősei érkeztek Szolnokra

    2018-08-07

    Idén immár 42. alkalommal rendezi meg a Nemzetközi Katonai Sporttanács a Katonai Ejtőernyős Világbajnokságot. Az elmúlt versenyeken rendre eredményesen szereplő magyar válogatott sikereinek köszönhetően Magyarország kapta a rendezés jogát.

    A japán nagykövet is méltatta Yuza és Szolnok kapcsolatát a városházi ünnepségen

    2018-08-03

    A szolnokiaknak Yuza neve már régóta nem ismeretlen, időről-időre olvashatunk, hallhatunk velük kapcsolatos híreket a városi médiában. Harmincöt évvel ezelőtt került kapcsolatba a Tisza-parti és távol-keleti város, az évtizedek során egyre szorosabbra fűződtek a szálak a két település között. A jubileum megünneplésére több mint harmincfős japán csoport érkezett Szolnokra. A városháza dísztermében tartott ünnepségen részt vett Sato Kuni, Japán magyarországi nagykövete, Hiroki Tokita, Yuza és Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere.

    Jubileumot ünnepel Yuza és Szolnok

    2018-08-03

    A japán Yuza és Szolnok város harmincöt esztendeje került kapcsolatba egymással, időközben a két település testvérváros lett. Hogy mennyire élő a kapcsolat, azt a rendszeres látogatások száma, a kialakult barátságok is bizonyítják, legyen szó diákokról vagy felnőttekről.

    Szolnok Menüje is szerepel a város új gasztrokiadványában

    2018-08-02

    A város gasztronómiáját ismertető, a vendéglátóhelyeket felsoroló kiadványt és a Szolnok Menüt bemutató sajtótájékoztatót tartott csütörtökön Szalay Ferenc polgármester, aki a városháza marketing osztályának vezetőjével, Öhlbaum Emesével szólt a részletekről a Centrum Étteremben.