Ez a weboldal sütiket használ, hogy az oldal összes funkcióját elérje. További információt az adatkezeléssel kapcsolatban az Adatvédelmi tájékoztató oldalunkon talál. Amennyiben elfogadja a sütik használatát weboldalunknak, kérjük kattintson az Engedélyez gombra.

Hírek

2014-03-28

Új üzemcsarnokot adtak át a McHale Hungária Kft. szolnoki gyáregységében

Az Új Széchenyi Terv támogatásával épített 5 ezer négyzetméteres, korszerű üzemcsarnokot adtak át pénteken az ír tulajdonú McHale Hungária Kft. szolnoki gyáregységében. A létesítmény a cég gyártástechnológiai fejlesztésére hivatott, 936,5 millió forint összköltségű projektjének keretében készült el, az uniós támogatás mértéke 50 százalék volt.

2014-03-26

Ez emberi méltóságra hívták fel a figyelmet

A Kossuth téri Méltóság mezeje tavaszt hirdető nárciszaiból szedtek ma sok-sok csokornyit diákok és idősebbek, hogy rákos betegek hozzátartozóinak, illetve maguknak a betegeknek adják át, felhívva ezzel a nyilvánosság figyelmét az emberi méltóság fontosságára. A mozgalomhoz Szolnok két éve csatlakozott.

2014-03-25

Buszmegállók ideiglenes áthelyezése, forgalomkorlátozás a kerékpárút építése kapcsán

Március 28-án megkezdődik a Baross utca páratlan oldalán a „Jólét ABC” nevű buszmegálló átépítése. Ez idő alatt az ideiglenes buszmegálló a Béla Király út kereszteződésében lesz kialakítva, ezért a Béla Király út forgalmi rendje megváltozik.

2014-03-25

Milliárdos fejlesztés alapkövét tették le a szolnoki Hetényi kórházban

Döntően európai uniós támogatással megvalósuló, közel hét és fél milliárd forint értékű, struktúraváltoztatással járó fejlesztés alapkövét tették le kedden a szolnoki Hetényi kórházban. A most induló projekt keretében egy már meglévő épületegyüttes mellé egy új épülettömböt húznak fel, lehetővé téve ezzel az egyes orvosi társszakmák jövőbeni integrált működését.

2014-03-25

Négyszáz embernek munkát adó citromsavgyár épül Szolnokon

A China BBCA citromsavgyárat épít Szolnokon, az üzem négyszáz embernek ad majd munkát, az évi 60 ezer tonna termék előállításához 100 ezer tonna kukoricát használnak majd fel - jelentették be kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

2014-03-25

Kövér László Szolnokon

Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn Szolnokon, a város ipari parkjában működő Ecseri Kft.-nél tett üzemlátogatást.

 
2014-03-23

Átadták a tiszai árvízvédelmi beruházás keretében elkészült új sétányszakaszt Szolnokon

Átadták szombaton, a víz világnapján a csaknem 2,4 milliárd forint értékű szolnoki tiszai árvízvédelmi beruházás keretében elkészült Béres József sétány Tiszavirág híd és a vízirendészeti kapitányság közötti szakaszát.

2014-03-20

Terre konferencia Szolnokon: fókuszban a megújuló energiaforrások

Az Európai Unió a megújuló és alternatív energiaforrások lehetséges alkalmazására, illetve felhasználására TERRE címmel pályázatot írt ki, amelyen Szolnok további nyolc ország tizenkét településével együtt összesen 2,185,630 eurót nyert el. A pályázat két éves időtartamú. A programban részt vevő országok képviselői szoros együttműködésben végzik a munkát szemináriumok, konferenciák keretében. Szolnokon, 2014. március 20-21. között tartják a nemzetközi találkozót és szakmai szemináriumot, melyet dr. Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár nyitott meg.

2014-03-19

Megérkezett az első két új FLIRT-motorvonat

A felújított kápolnásnyéki vasútállomáson mutatta meg ma először a nyilvánosságnak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a MÁV-START és a Stadler a nemrég Magyarországra megérkezett két FLIRT egyikét. Az első új motorvonat a szigorú műszaki és hatósági ellenőrzéseket és engedélyezést követően, várhatóan idén ősszel állhat forgalomba.

2014-03-19

Yuzai delegáció ismerkedik Szolnokkal

Szolnoknak a testvérvárosok közül talán az egyik legszorosabb kapcsolata a távol-keleti Yuzával van, a két város delegációi rendszeresen ellátogatnak egymáshoz. A több mint húsz éves múltra visszatekintő együttműködés során jó néhány barátság, sőt, még házasság is született. A héten kilenc fős yuzai csoport tartózkodik a megyeszékhelyen, akik a város oktatási intézményeivel, nevezetességeivel is megismerkednek.

2014-03-19

A Szigligeti Színház társulatától érkezett a segítség

Balázs Péter, a Szigligeti Színház igazgatója Bene Ildikó átadta a három gyermekes Zoltánnak a színház társulatának ajándékát, egy kihúzható kanapét, hogy ezentúl ne kelljen a családnak szivacsokon tölteni az éjszakákat.

2014-03-18

Szolnokon is megnyílt a második generációs Kormányablak

Jászfényszaru után megnyílt az átalakított Szolnoki Járási Hivatal Szolnoki Kormányablaka is. Az egyablakos ügyintézési rendszer új modelljeként 2011. január 1-jén az ország 29 helyén, így a megyeszékhelyen is megkezdték működésüket a Kormányablakok. Az új második generációs szolnoki kormányablak átépítése január 20-án kezdődött meg és alig két hónap után ma már birtokba is vehették az ügyfelek.

2014-03-18

Van jövője a szolnoki sportrepülésnek!

A szolnoki repülés történetének bölcsője a szandai rét, ahol hosszú évtizedek óta a polgári repülő egyesületek is otthonra találtak. Városunk nem csupán katonavárosnak tekinthető, hanem egyfajta repülős bázisnak is, pontosan ezért ért sokakat meglepetésként az a hír, mely szerint a szandai repteret kínai befektetőknek értékesítette az illetékes Honvédelmi Minisztérium – mondta mai sajtótájékoztatóján Szalay Ferenc polgármester.

2014-03-17 13:39:00

Régen volt? Hol is volt?

A magyarországi zsidóság deportálására emlékezve vetélkedősorozatot szerveznek középiskolás diákoknak. Az ország nagyvárosaiban zajló, több fordulós verseny középdöntőjét hétfőn tartották Szolnokon. Itt hat csapat versengett a továbbjutásért.

2014-03-17

A nemzeti ünnepen elismerték városunk kiválóságait

Március 15., nemzeti ünnepünk alkalmából több állami kitüntetést is kaptak városunk tiszteletben álló személyiségei:

2014-03-15

A múlt tanulságából építjük a jövő Magyarországát!

Már-már nyárias meleg fogadta a Kossuth téren az 1848/49-es szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepségre érkezőket, ahol a színpadon a Varga Katalin diákjainak ünnepi műsorát, a Magyar Szablyavívó Iskola bemutatóját, a téren pedig lovas felvonulást láthattak az ünneplők. Szalay Ferenc polgármester, már hagyományosan, minden évben március 15-én adja át Szolnok Város Ifjúsági Díját.

2014-03-14

Baranyi György és Daróczi Erzsébet kapta a sajtónapi elismeréseket

Esztendők óta szép hagyomány, hogy a megye és a város vezetése közösen köszönti a megyei sajtóban dolgozókat a Szabad Magyar Sajtó Napján, ahol ünnepélyes átadják a megye és a város sajtódíjait. Ebben az évben az Új Néplap újságírói kapták az elismeréseket.

2014-03-14

Koszorúzással kezdődtek az ünnepi megemlékezések

Kossuth Lajos városházán elhelyezett szobrának megkoszorúzásával kezdődtek meg Szolnokon a március 15-i megemlékezések. Rövid műsort követően Dr. Sebestyén Ildikó jegyző és dr. Versitz Éva humán igazgató helyezte el a szobornál a megemlékezés virágait.

2014-03-13

A Honvédelemért Kitüntető Cím I. fokozatát vette át ma Szabó István

A Honvédelemért Kitüntető Cím I. fokozatát vette át ma Szabó István, városunk alpolgármestere Hende Csaba honvédelmi minisztertől a Stefánia Palota és Honvéd Kulturális Központban, Budapesten.

2014-03-13

Élettel teli évek közösen a klubban

A Szolnoki Városi Klubok és Nyugdíjasok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesülete már tizennégy éve fogja össze a kisebb-nagyobb klubok életét a megyeszékhelyen. Szokásos, nőnap-környéki közgyűlésükön a klubvezetők meghallgatták az elnök asszony beszámolóját az elmúlt évről, hogy azután azt majd “otthon” megosszák a több mint ezerháromszáz taggal.

2014-03-12

Kötelességünk emlékezni!

A Holokauszt emlékév szolnoki ünnepségsorozatának megnyitó rendezvényként Itt lakott... - Holokauszt Szolnokon címmel nyílt kiállítás a Szolnoki Galériában. A jelenlévőket Bermann Dávid, a Szolnoki Zsidó Hitközség elnöke köszöntötte, a tárlatot Szalay Ferenc polgármester nyitotta meg, majd Róna Tamás körzeti rabbi osztotta meg gondolatait a meghívottakkal.

2014-03-11

Az ünnepi rendezvények miatt több helyen is útlezárás lesz

Március 15-én (szombaton) 7.00-12.00 óra között lezárják a Kossuth teret a Táncsics Mihály útig, majd 10.00-11.00 óra között a történelmi felvonulás idejére lezárják a Kossuth tér - Pólya Tibor út - Zagyva-híd - Damjanich-szobor előtti útszakaszt.

2014-03-10

Tegyenek az egészségükért!

Mától öt napon keresztül ingyenes szűrővizsgálatokon vehetnek részt a szolnokiak a nyolcadik alkalommal megvalósuló és rendkívül népszerű Tiszta Szívvel Szolnokért! programnak köszönhetően. A Verseghy Ferenc Könyvtárban tartott ünnepélyes megnyitón a program életre hívója, a Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet főigazgatója, dr. Bene Ildikó köszöntötte a vendégeket.

2014-03-09

Ünnepi koncerttel köszöntötték a hölgyeket nőnapon

Egy életre szóló élménnyel lett gazdagabb nőnapon több mint háromszáz hölgy, akik elfogadva Szalay Ferenc polgármester meghívását, részt vettek a szombati ünnepi koncerten.

2014-03-08

Legyőztük az osztrák csapatokat

Újra ágyúdörgés rengette a falakat a város főterén, a lőporfüstös levegőben kurta vezényszavak hallatszottak, hol magyarul, hol lengyelül. Az ország több pontjáról és Lengyelországból érkezett hagyományőrzők tizenhetedik alkalommal elevenítették fel a dicsőséges szolnoki csatát.

2014-03-08

Ma is erős a lengyel-magyar barátság

A szolnoki csatához kapcsolódóan "Teleki Pál Magyarországa... és a lengyelek" címmel nyílt kiállítás a Verseghy Ferenc Könyvtárban. Az eseményen részt vett Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetsége rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Andrzej Kalinowski, a Lengyel Köztársaság Budapesti konzulja és Szalay Ferenc polgármester.

2014-03-07

Fontos hír az autósoknak

Folytatódik a szolnoki kerékpárút-hálózat építése, a Boldog Sándor István körúton is elkezdődött a munka, ezért az utca piaccal szemközti oldalán lezárták a parkolókat. Ezen a szakaszon a munkálatok idején, várhatóan egy hónapig nem lehet parkolni.

Kérjük az autósok türelmét és megértését!

2014-03-07

Szudi Ádám kijutott az ifjúsági olimpiára

Újabb szolnoki fiatalra lehetünk büszkék. A 18 éves Szudi Ádám asztaliteniszben kvalifikálta magát az ifjúsági olimpiára a Portugáliában rendezett kvalifikációs döntőn, miután az első kiemelt brazil legyőzésével bejutott a legjobb négy közé.

2014-03-07

Megemlékezések az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről

MEGHÍVÓ. Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata 2014. március 15-én a Kossuth téren, a Damjanich-szobornál és a Vártemplomban megemlékezést tart az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére. Kérem, tisztelje meg jelenlétével a rendezvényt. Üdvözlettel: Szalay Ferenc

2014-03-07

Egészségügyi szűrőprogram a gyakori betegségek megelőzéséért Szolnokon

Tiszta szívvel Szolnokért! elnevezéssel betegségmegelőző szűrővizsgálati program indul hétfőn Szolnokon, a szűrésre öt napig a település öt helyszínén várják majd az érdeklődőket - jelentette be Szalay Ferenc (Fidesz) polgármester csütörtökön sajtótájékoztatón.

2014-03-04

A nőket köszöntötték a Baross Gábor Vasutas Nyugdíjas Klubban

A Baross Gábor Vasutas Nyugdíjas Klub hagyományos nőnapi ünnepségét tartotta a Voke Csomóponti Művelődési Központban ma délután. A klub női tagjait Szalay Ferenc polgármester is köszöntötte, ezt követően Csengeri Gábor gondoskodott a jó hangulatról, aki operett slágereket énekelt.

2014-03-04

Ismét megmérkőzünk az osztrák csapatokkal

Százhatvanöt évvel ezelőtt, 1849. március 5-én a szolnoki csata a dicsőséges tavaszi hadjárat kezdetét jelentette. Udovecz György vezetésével 17 esztendeje az ország egyik legjelentősebb és legnagyobb létszámú hadijátékát rendezi meg a Jászkun Magyar Királyi Honvédkultúra Alapítvány és az Aba-Novák Kulturális Központ a csata évfordulójához közeli hétvégén Szolnokon.

2014-03-04

Pályázati felhívás - Hubay Ferenc emléktáblájának elkészítésére

Szolnok város első polgármestere, Hubay Ferenc emléktáblájának elkészítésére. Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata a város történelmi emlékeinek ápolása, a lokálpatriotizmus erősítése és a helyi képzőművészet támogatása céljából, az önkormányzat 2014. évi költségvetésének terhére pályázati felhívást tesz közzé.

2014-03-04

Film készült a dicsőséges nyergestetői ütközetről

Százhatvanöt éve történt, hogy 1849-ben a Nyergestetőn egy maroknyi honvéd, huszár megállított több ezer osztrák, orosz katonát. A magyar katonai erények és hagyományok követendő példáját adta az ütközet.  A csata hőseinek hazaszeretete, becsülete, helytállása, erkölcsi tartása követendő példa a mai fiatalok számára.

2014-02-28

A Szolnok – Kecskemét gazdasági tengely

Csütörtökön délután aláírták azt a megállapodást Tiszakécskén, amelyben a két megyeszékhely – Szolnok és Kecskemét – megerősíti szándékát a közös fejlesztésekről.

2014-02-27

Rend lett a Hild téren

Éveken át rozsdás vaslapok, kicsorbult lépcsők, gödrös beton késztette bukdácsolásra a szolnokiakat a Hild tér egyik zugában, a szebb napokat látott (de szép sose’ volt) Pelikán szálló háta mögött.

2014-02-26

TÁJÉKOZTATÓ - a bölcsődei felvételekkel kapcsolatban

Az Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatóság 7 bölcsődéje felvételt hirdet a 2014. szeptember 01-től kezdődő nevelési-gondozási évre.

2014-02-26

Ideiglenes forgalmi rend változás a piacnál

2014. február 27-én este 8 óra és 2014. március 2-án este 7 óra között a Boldog Sándor István (volt Ságvári krt.) és Ady Endre út kereszteződésében ideiglenesen változik a forgalmi rend. A kereszteződés ideiglenes forgalomkorlátozása idején megnyitják a Kossuth teret a gépjárművek előtt.

2014-02-26

A kommunizmus áldozataira emlékeztünk

Az utódállamoknak van még mit tenniük a múlt elítélése terén, hangsúlyozta a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából rendezett koszorúzás szónoka. A Tisza Szálló falán elhelyezett emléktábla 2004 óta hirdeti az ártatlanul szolnoki áldozatok neveit.

2014-02-26

Tiszta Szívvel Szolnokért! - ingyenes szűrővizsgálat

„Tiszta Szívvel Szolnokért!” címmel ingyenes betegségmegelőző lakossági szűrővizsgálati program zajlik 2014. március 10. – 2014. március 14. között különböző időpontokban és helyszíneken városunkban, melyre szeretettel hívjuk Szolnok város lakosságát.

2014-02-25

VI. Gyermek és Ifjúsági KI MIT TUD?

A Hild Viktor Könyvtár a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény tagintézménye meghirdeti a VI. Gyermek és Ifjúsági  KI MIT TUD? tehetségkutató versenyt, olyan 8-18 éves gyerekek, fiatalok számára, akik szolnoki lakosok, vagy szolnoki iskola tanulói.

2014-02-24

Forgalomlassító küszöböket alakítanak ki

2014. február 21-én elkezdődött a Táncsics úton a meglévő forgalomlassító küszöb megemelése.

2014-02-23

Látogatási tilalom a Hetényi Kórház 3 osztályán

A JNKSZ Megyei Hetényi Géza Kórház főigazgatója az influenza-szerű megbetegedések halmozódása miatt - saját hatáskörben - látogatási tilalmat rendel el február 24-én, hétfő reggel 8.00 órától. A látogatási tilalom visszavonásig érvényes.

2014-02-20

Élénkülő gazdasági kapcsolatok Anhui tartománnyal

Nyolctagú delegáció érkezett ma Szolnokra a kínai Anhui tartományból, hogy elmélyítse a megyeszékhely és Kína közötti gazdasági kapcsolatokat, illetve további együttműködési lehetőségek tárjanak fel. A küldöttséget Szalay Ferenc polgármester is fogadta a városházán. A megbeszélést követően a vendégek ellátogattak a Hetényi Géza Kórházba és az Ipari Parkba, ahol az Eagle Ottawa gyárat, illetve a leendő citromsavgyár területét tekintették meg.

2014-02-20

Sokan élnek az Erzsébet-program pályázati lehetőségeivel

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 2014-ben az Erzsébet-program keretében 62 pályázatot hirdetett meg: nagycsaládosok, nyugdíjasok, fogyatékossággal élők, valamint gyerekek részére. A Programra ebben az évben 3,5 milliárd forintot biztosít az Alapítvány.

2014-02-20

Idősek az idősekért: kortárs segítőket képeznek a rendőrkapitányságon

A bűnelkövetők gyakran a védtelennek, könnyen befolyásolhatónak gondolt időseket választják célpontnak, a trükkös csalók is sok nyugdíjas eszén túljártak már, kicsalva megtakarításaikat. Hogy minél kevesebb legyen Szolnokon az idős áldozat, a Szolnoki Rendőrkapitányság bűnmegelőzési kortársképzést indított segítő szervezetek együttműködésével „Időskorban is fő a biztonság!” címmel. Az ünnepélyes megnyitót ma tartották a rendőrkapitányságon, ahol Szalay Ferenc polgármester köszöntötte a résztvevőket.

2014-02-19

A szolnoki foci mellé állt a Stadler

Jelentős, kilenc számjegyű, tehát százmilliós nagyságrendű támogatást ad évente a szolnoki futballnak a Stadler Rail Magyarország – jelentette be a svájci vonatgyár magyarországi vezetője.

2014-02-18

Szolgáltató Város

Modell bemutatása

-   Szolgáltató Szolnok

-  Csatlakozott szervezetek

- 2013 Szolnok Napja (kisfilm)

2014-02-17

Forgalmi rend változás a belvárosban

Hétvégén kihelyezték a forgalomcsillapító küszöböket a református templom és a Tisza Szálló előtt. A további munkálatok idejére – várhatóan még ezen a héten - a Sóház út a Szapáry út felől egyirányú lesz, így a Magyar útról, illetve a Táncsics Mihály útról  csak balra, a Kellner Gyula út irányába kanyarodhatnak az ott közlekedő gépjárművek.  Az ideiglenes forgalmi rend változását közúti jelzőtáblák jelzik.

2014-02-14

Korrekt és pontos munkát végeztek a leköszönő bizottságok

Részrehajlás nélküli, korrekt és pontos munkát végeztek, amit a város nevében is köszönök- mondta Szalay Ferenc polgármester, aki ma délben köszönt el a 3. és 4. számú egyéni választókerület választási bizottságának tagjaitól a városházán. Mint azt a város első embere elmondta, a választási törvény módosulása nyomán döntöttek új választási bizottság megválasztásáról.

Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!

SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app