Ez a weboldal sütiket használ, hogy az oldal összes funkcióját elérje. További információt az adatkezeléssel kapcsolatban az Adatvédelmi tájékoztató oldalunkon talál. Amennyiben elfogadja a sütik használatát weboldalunknak, kérjük kattintson az Engedélyez gombra.

Valóra vált álom

  • Valóra vált álom
  • Valóra vált álom
  • Valóra vált álom
  • Valóra vált álom
  • Valóra vált álom
  • Valóra vált álom
  • 2017-05-29
    A Szolnoki Dózsa-Közgép szakvezetője és játékosai valóra vált álomnak nevezték, hogy az együttes a férfi vízilabda Bajnokok Ligája Budapesten rendezett hatos döntőjének szombati fináléjában 10-5-re legyőzte a címvédő horvát Jug Dubrovnik együttesét a Duna Arénában.
     
        "Nem indult jól a mérkőzés, de aztán nemcsak csapatként működtünk jól, hanem az egyéniségek is megvillantak" - mondta a találkozó után az M4 Sportnak Cseh Sándor. Hozzátette, ez a szezon olyan volt, mint egy álom, hiszen minden sorozatban győztek, ahol elindultak.
     
        A vezetőedző megköszönte mindenkinek a támogatást, és úgy fogalmazott, hogy igazolást nyert az az út, amelyen elindultak és az a játékstílus, amit gyakoroltak.
     
        Vámos Márton az MTI-nek azt hangsúlyozta, hogy aki elindul a Bajnokok Ligájában, annak az az álma, hogy megnyerje a sorozatot.
     
        "Ez a pályafutásom legjobb éve, megnyertük a bajnokságot, a Szuperkupát és a Magyar Kupát is, majd diadalmaskodtunk a Bajnokok Ligájában, ennél jobban nem sikerülhet idény" - fűzte hozzá a világbajnok játékos.
     
        A 67 százalékos védési mutatóval záró Nagy Viktor csapata játéka mellett a hangulatot és a közönséget méltatta.
     
        "Hihetetlen, hogy ennyi ember biztatott minket, ez fantasztikus érzés volt. Örülök annak is, hogy okosan, taktikusan tudtunk játszani, és hittünk magunkban" - mondta.
     
        A finálé utolsó gólját szerző Kis Gábor szerint a szolnoki csapat "az idén felért a hegyek csúcsaira, és megmászta a legmagasabbat is".
     
        "Mindent megnyertünk, amiben elindultunk, ezt a legjobb csapatok sem mindig tudják megcsinálni, de nekünk sikerült" - fejtette ki. 
     
        A center hozzátette, abban, hogy simán nyerték a döntőt, közrejátszhatott az is, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak ellenfelüknél, de nem gondolja, hogy ezen múlt volna a diadal.
     
        "Ma azt játszottuk, amit tudunk, s amit az idény 98 százalékában. Ez fantasztikus volt, most pedig egy nagy buli következik" - tekintett előre.
     
        Varga Dénes elmondta, a nagy különbség annak volt köszönhető, hogy a Jug Dubrovnik nem tudott megújulni a mérkőzés második félére.
     
        "Ez a legjobb szezonom eddig, a mostani sikert pedig közvetlenül az olimpiai és világbajnoki cím mögé sorolom" - hangsúlyozta. Hozzátette, a közel teltház nagy segítséget, "hátszelet" jelentett, s kiemelte, nem csupán nézők, hanem szurkolók ültek a lelátókon.
     
        A győztes Szolnok az európai szövetség (LEN) tájékoztatása szerint 50 ezer euróval gazdagodott. A Jug Dubrovnik második helye 40 ezer eurót ért, a harmadik olasz Pro Recco 33 ezer eurót keresett, míg a negyedikként zárt ZF-Eger költségvetése 31 ezer euróval nőtt.
     
    VISSZA

    Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!

    SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app

    További hírek

    Változik a Véső úti strandfürdő nyitva tartása

    2024-03-28

    A Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft., mint a Véső úti strandfürdő üzemeltetője tájékoztatja Kedves Vendégeit, hogy a strandfürdő ideiglenes jelleggel - a nyári üzemeltetésre történő átállás miatt 2024. április 8-tól kezdődően nem üzemel.

    FELHÍVÁS villamos hálózatok környezetének tisztán tartására

    2024-03-27

    FELHÍVÁS villamos hálózatok környezetének tisztán tartására

    A szabadságharc hősei előtt tisztelgett Szolnok

    2024-03-15

    A százhetvenhat évvel ezelőtti 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztünk országszerte, így Szolnokon is. A Kossuth téren látványos és színes programmal várták az ünneplőket.

    Ezüst Pelikán-díjjal ismerték el Udovecz György munkásságát

    2024-03-04

    A szolnoki csata talán a leglátványosabb szabadtéri rendezvénye Szolnoknak, évről-évre sokezer érdeklődőt vonz. Ehhez azonban sok-sok ember elkötelezett munkájára is szükség van, hiszen nem kis feladat a megszervezése.

    Elfogadta a közgyűlés a város idei költségvetését

    2024-03-01

    Elfogadták a város 2024-es költségvetését a februári közgyűlésen. A képviselők döntöttek többek arról is, hogy a lakossági visszajelzések alapján április elsejétől finomhangolják a novemberben bevezetett buszmenetrendet.