Ez a weboldal sütiket használ, hogy az oldal összes funkcióját elérje. További információt az adatkezeléssel kapcsolatban az Adatvédelmi tájékoztató oldalunkon talál. Amennyiben elfogadja a sütik használatát weboldalunknak, kérjük kattintson az Engedélyez gombra.

Szolnoki Szimfonikus Zenekar

Szolnoki Szimfonikus Zenekar

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar igen nagy múltra tekint vissza, hiszen már 1927-ben, Beethoven halálának 100. évfordulójára rendezett országos rendezvénysorozatban is adott koncerteket.
Új keletű megalakulása 1965-re datálható, amelyben az akkori szolnoki zenei élet meghatározó személyei játszottak szerepet. Az idén 47 éves zenekar alapító karmestere Bali József, főzeneigazgatója pedig immáron hetedik esztendeje Izaki Maszahiro, a nemzetközi hírnévnek és elismerésnek örvendő japán karmester. Szakmai koncepciója, emberi hozzáállása, és a zenekart működtető Kft. menedzsmentjének közös munkája következményeként 2009-ben az együttes I. kategóriás zenekarrá minősült, és jelenleg ezt a pozíciót kiemelt előadóművészeti szervezetként ez évben is megőrizte.
Az együttes állandó résztvevője a város és a megye egyházi és világi rendezvényeinek, és közreműködője a szolnoki Szigligeti Színház zenés darabjainak. Repertoárja a barokktól a kortárs zenéig szinte minden stíluskorszakot felölel. A város és a térség zenei igényeinek kielégítése mellett kiemelkedő feladatának tekinti az ifjúság zenei nevelését is.

www.szolnokiszimfonikusok.hu

Szolnoki Szimfonikus Zenekar

Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!

SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app