Ez a weboldal sütiket használ, hogy az oldal összes funkcióját elérje. További információt az adatkezeléssel kapcsolatban az Adatvédelmi tájékoztató oldalunkon talál. Amennyiben elfogadja a sütik használatát weboldalunknak, kérjük kattintson az Engedélyez gombra.

Szolnoki Szimfonikus Zenekar

A XX. században Szolnokon több próbálkozás is történt szimfonikus zenekar megalapítására.

Korabeli újságok hírei szerint a Szolnoki Szimfonikus Zenekar legelső hangversenye 1927-ben volt, Beethoven halálának 100. évfordulója alkalmából. Ezek a kezdeti próbálkozások (pl. a hatvanas évek elején a Bíró Attila által létrehozott formáció) alapozták meg a zenekar újkori megalakulását, amely 1965-re tehető, amikor Bali József karmester kezdeményezésére létrejött a ma is létező Szolnoki Szimfonikus Zenekar. A fél évszázada működő együttes Jász-Nagykun-Szolnok megye egyetlen hivatásos szimfonikus zenekara. Ebből adódóan jelentős szerepet tölt be Szolnok város és a megye komolyzenei életében. Az együttes hatékonyabb és korszerűbb működtetése érdekében 2007-ben létrejött a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft., mely szervezet jelenleg is a zenekar és a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus működtetője.

Az idén ötvenéves jubileumát ünneplő zenekar művészeti vezetője Izaki Maszahiro japán karmester. Az együttes színvonalas művészeti munkája elismeréseként 2009-től I. kategóriás, 2012-től pedig kiemelt minősítésű hivatásos szimfonikus zenekar. Állandó résztvevője a város és a megye egyházi és világi rendezvényeinek, és közreműködője a Szolnoki Szigligeti Színház zenés darabjainak.

Repertoárja a barokktól a kortárs zenéig szinte minden stíluskorszakot felölel. A város és a térség zenei igényeinek kielégítése mellett kiemelkedő feladatának tekinti az ifjúság zenei nevelését is, melynek hagyománya az alapítás időpontjáig nyúlik vissza.

Az elmúlt ötven évben Európa számos országában járt, így Ausztriában, Németországban, Lengyelországban, Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában, Finnországban, valamint Európán kívül Japánban is több alkalommal fellépett, népszerűsítve ezzel hazánk, szűkebb térségünk és Szolnok város komolyzenei kultúráját.

2012-ben a zenekar hagyományteremtő szándékkal indította el újév köszöntő tánckoncertjét. A már hagyománnyá vált koncerten a közönség komolyzenei kompozíciókra született koreográfiákat is láthat a legnagyobb hazai táncegyüttesek előadásában.

A szintén 2012-ben hagyományteremtő kezdeményezésként elindított Parti-Túra – Szolnoki Szimfonikus Nyár elnevezésű fesztivál kezdettől fogva óriási közönségsikert aratott. A nyáresti koncertek magas nézőszáma kétségkívül arról árulkodik, hogy a színvonalas komolyzenei hangversenyek napjainkban is tömegeket tudnak megmozgatni.

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar elismerései:

Szimfonikus Zenekarok Találkozójának Fesztiváldíja (1988)

Jász- Nagykun Szolnok Megyei Tanács Művészeti Díja (1989)

Ezüst Pelikán Díj (1992)

Megyei Príma Díj (2007)

Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!

SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app