Ez a weboldal sütiket használ, hogy az oldal összes funkcióját elérje. További információt az adatkezeléssel kapcsolatban az Adatvédelmi tájékoztató oldalunkon talál. Amennyiben elfogadja a sütik használatát weboldalunknak, kérjük kattintson az Engedélyez gombra.

Tisza mozi

A Szolnoki Galéria otthonául szolgáló zsinagóga mellett, immár modern dizájnnal kiegészült külsővel áll a Tisza Mozi. Épületét 1936-ban vette meg a zsidó hitközség, hogy aztán évekig kultúrházként szolgáljon.

A második világháború után a hitközség még egy ideig használta az épületet, de a megfogyatkozott közösség már nem bírta fenntartani az intézményt: ekkor egy ideig Móricz Zsigmond Művelődési Házként működött.

Az ötvenes évek elején nagy volt a mozihiány, Szolnokon is kevésnek bizonyult az akkori kettő, kellett egy harmadik filmszínház is. Az átalakítás után 1955 március 4-én lett a művelődési házból valódi filmszínház; 380 férőhellyel, utánjátszó moziként, s az úgynevezett „rétegfilmek" bemutató helyeként működött.

A „művész mozi" kifejezés először 1980-ban tűnt fel, miután kiderült, hogy a régi, utánjátszó mozinak az eredeti formájában már nem maradt létjogosultsága. Az átalakulás után bokor-moziként működött. Első jelentősebb felújítása után háromtermes mozi lett: az „A" art moziként, a „B" a magyar filmek, a „C" a rövidfilmek és híradók helyszínéül szolgált. A szolnokiak már ekkor létrehoztak egy filmes tékát is, ahol a filmekkel kapcsolatos folyóiratokat, könyveket lehetett olvasni, megvásárolni. Ez akkor nagyon előremutató kezdeményezés volt, s ettől kezdve a filmszínház tudatosan vállalta az art-mozi szerepét.

Demeter István 1990-ben alapította meg a Tisza Mozi Kft-t. 

A megszépült, kibővített épületet 2006-ban adták át. 2013 év elején újabb nagy lépést tett a mozi, hiszen a hagyományos filmszalagról digitális technikára álltak át. Ugyanebben az évben állami támogatás segítségével 3D-s film vetítésére is alkalmas berendezést vásároltak.

A Tisza Mozihoz kapcsolódik a képzőművészeti filmfesztivál: 1969-ben volt az első, s a szolnoki művésztelepen forgatott filmjeiket vetítették le ekkor az alkotók. Czigány Tamás, Jancsó Miklós, Mészáros Márta, Kollányi Ágoston is megfordult a fesztiválokon, amelyek 2001-től az időközben szintén nemzetközivé lett tudományos filmszemlével bővültek.

Az Art-mozik normatív támogatása 2010-ben megszűnt, így a bevételek szinten tartása érdekében át kellet alakítani a profiljukat. Alternatív tartalmak kerültek a műsorba: opera-, színház-, balettelőadások, koncertek, múzeumi tárlatvezetések, sportközvetítések. Az alternatív tartalmak új nézőket is hoztak a moziba.

A Tisza Mozi korábban is és ma is a szolnoki kulturális élet egyik központja, hangulatos kávézójában sokszor vannak koncertek, kiállítások, de szerveznek közönségtalálkozókat illetve filmklubokat is.

Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!

SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app