Ez a weboldal sütiket használ, hogy az oldal összes funkcióját elérje. További információt az adatkezeléssel kapcsolatban az Adatvédelmi tájékoztató oldalunkon talál. Amennyiben elfogadja a sütik használatát weboldalunknak, kérjük kattintson az Engedélyez gombra.

Uniós milliárdok elsősorban a gazdaság fejlesztésére

2015-08-26
Bene Ildikó megyei fejlesztési kormánybiztos azt ígérte, hogy időről időre beszámol, hogyan alakulnak az Uniós pénzek pályázatai, lehívásai. A szerdai sajtótájékoztatón ott volt Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke és Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere is.
 
A fejlesztési biztos asszony azt hangsúlyozta, hogy az ország számára 2014 és 2020 között tizenkétezer milliárd forint közösségi pénz használható föl, de ezeket a forintokat nem csupán sebesen lehívni kellene – sőt! -, hanem még célszerűbben, még előremutatóbban, még inkább a fejlesztésekre kell fordítani. Égetően szükséges az ország exportjának erősítése, amihez elengedhetetlen a munkahelyteremtés. Nem véletlen egyébként – mondta a biztos asszony -, hogy az elérhető források hatvan százalékát a termelésbe kell befektetni. Ezért nagyon fontos, hogy a megyei és városi vállalkozások ismerjék meg a lehetőségeket és minden elérhető közösségi forintot jó pályázattal igyekezzenek elnyerni és persze megvalósítani azután a terveket.
 
Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke az évek óta tartó előkészületekről szólt. Arról, ahogyan a települések elképzeléseit számtalan tárgyalás nyomán megyei egységgé, megyei fejlesztési tervvé gyúrták össze, várván az új pénzügyi szakasz megnyitását az Unióban. Ez most megtörtént, így a már előre elkészített terveket a lehetőségekhez igazítva lényegesen rövidebb idő alatt lesznek majd elkészíthetők a pályázatok és lehívhatók az elnyert összegek. A pályázatok elkészítésében, a tervek igazításában természetesen partnere a megyei önkormányzatoknak a megyeháza szakmai gárdája.
 
Az el nem költött vagy a meg nem valósult pályázat pénzeit vissza kell fizetni, de ez nem fordulhat elő – figyelmeztetett Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere. Teljesség nélkül sorolta az utóbbi esztendők városi gyarapodásait: a gyaloghíd, a megyei kórház 12 milliárdos fejlesztése, a közösségi terek kialakítása, az Agóra művelődési központ. A fejlődés nem állhat meg. Ahhoz, hogy a megyeközpontok erőteljesebben fejlődhessenek, mindenképpen szükséges az gyorsforgalmi utak építése. Szolnok esetében a 4-es út autóúttá szélesítése mindkét irányban elengedhetetlen, a megépítés része a kormányprogramnak. A MÁV-sporttelep korszerűsítése hamarosan megkezdődik, ez is állami forrásokból indul és két éven belül elkészül a stranddal együtt. A szolnoki cégeknek, a kis-és közepes vállalkozásoknak, de a nagyobbaknak is érdekük, hogy folyamatosan tájékozódjanak a lehetőségek felől, hiszen a gazdaság élénkítése rajtuk múlik. A város a Széchenyi Irodán, a fejlesztési cégén keresztül minden segítséget megad a munkahelyteremtésben is érdekelt cégeknek. A megye és Szolnok városa az Uniós pénzügyi időszakban (2014-2020) összesen 54 milliárdra pályázhat, a megyeszékhely ebből 15,2 milliárddal rendelkezhet. (-h)
 
iSzolnok.hu
VISSZA

Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!

SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app

További hírek

Átadták az Adorján Ildikó-díjat

2019-11-18

A szociális munka napja alkalmából rendeztek ünnepséget hétfőn a városházán, ahol Szalay Ferenc polgármester köszöntötte a város nevében a szociális területen dolgozókat és adta át az Adorján Ildikó-díjat.

Elkészült 44 új parkolóhely a Hild Viktor úton

2019-11-14

Folytatódnak a fejlesztések a Széchenyi lakótelepen, ahol ezúttal a Hild Viktor úton bővült negyvennéggyel a parkolóhelyek száma. Ezzel enyhül a környező társasházakban élők parkolási gondja, a jó hír pedig az, hogy további parkolók épülnek a városrészben – mondta el Szalay Ferenc polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Önkormányzati ügyek. Mindenkinek. Bárhonnan.

2019-11-14

Az online elérhető Önkormányzati Hivatali Portál nemcsak magánszemélyeknek, hanem a vállalkozásoknak is megkönnyíti a mindennapjait. Az e-ügyintézési felületen keresztül az ország bármelyik pontjáról, gyorsan és kényelmesen intézhetők az önkormányzati ügyek. Az elektronikus ügyintézést választók így nemcsak a sorban állás miatti bosszankodástól kímélik meg magukat, hanem támogatják a papírmentes és környezetkímélő ügyintézést is.

Megalakult Szolnok város közgyűlése

2019-11-13

Megtartotta alakuló ülését Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése, amelyen döntöttek a bizottságok elnökeinek, alelnökeinek és tagjainak összetételéről, az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról, illetve szavaztak az illetményekről és tiszteletdíjakról is.

Szolnok is csatlakozott az Agrárminisztérium Országfásítási Programjához

2019-11-13

Még az időjárás is a kezdeményezés mellé állt, amikor szerdán délelőtt a Jubileum téren Farkas Sándor miniszterhelyettes, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő, Szalay Ferenc polgármester és Dégi Zoltán, a Nefag Zrt. vezérigazgatója fát ültetett az Országfásítási Program részeként.