A cégek támogatásáról, fejlesztési lehetőségeikről tartottak vállalkozói fórumot a megyeházán. Az Európai Munkáltatói Napok szolnoki rendezvényén gazdasági szférát segítő uniós pályázatokról is szó esett.
A megye és az ország gazdasága határozott lépésekkel fejlődik, javul, ami többek között a hazai vállalkozóknak is hatalmas érdeme – mondta köszöntőjében dr. Kállai Mária, megyei kormánymegbízott. A megye közigazgatási vezetője hozzátette: öt évvel ezelőtt még aligha gondolta volna bárki, hogy ilyen kiváló eredményeket ér el az ország, ez pedig a magyarországi cégeken túl a kormányzat gazdaságpolitikájának az érdeme.
Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere a vállalkozások felelősségére hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a pályázati források adottak, az uniós támogatások hatvan százalékát a kormányzat a gazdasági szféra fejlesztésére fordítja.
- Bár Szolnok gazdasági fejlődése, a munkanélküliségi mutatók javulása rendkívül biztató, még régiós szinten is kiemelkedő, de nem lehetünk ezzel elégedettek! Mert az itteni cégek pályázási hajlandósága sokkal kisebb. Márpedig a lehetőség adott, ez a mai fórum is azért nagyon fontos, mert pontosan ezekről ad tájékoztatást, felvilágosítást!