Immár hagyomány Szolnokon, hogy érettségi előtt a megyeszékhely önkormányzata elbúcsúzik végzős középiskolásaitól. Idén ötödik alkalommal ültetett közösen fát Szalay Ferenc polgármester a diákokkal, ezzel is emléket állítva az idei évfolyamnak.
Ezt követően a Hild téren búcsúzott a város első embere az 1300 végzőstől, sok sikert és eredményes felnőtt életet kívánva a felnőtt kor küszöbére érő fiataloknak.
A diákok ezúttal is megkapták a város ajándékát, az Osztálynapló címet viselő évkönyvet, melyben a tanév valamennyi végzős középiskolás osztályának fényképe megtalálható. A programot zenés buli zárta az Agóra előtt.