Erzsébet-program - segítség az ügyintézésben
2016-02-11
Az Erzsébet-programmal kapcsolatosan a Szolnokon élők több helyen is segítséget kaphatnak az ügyintézésben.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány idén is számos üdülési, pihenési lehetőséget nyújt nyugdíjasok, nagycsaládosok, fogyatékkal élők és gyermekek részére az Erzsébet-program keretein belül. Ebben az évben több mint 100 pályázatot írnak ki.
Városunk önkormányzata ebben az esztendőben is segít az ügyintézésben: a Belvárosi Ügyfélközpontban és a Hild téri Agórában, a Tourinform irodában állnak az érdeklődők rendelkezésére munkatársaink. A kormányablakok szintén részt vesznek a program sikeres lebonyolításában, így a kormányablak ügyintézők az ügyfélszolgálatokra érkező ügyfeleknek segítséget nyújtanak a pályázatok elektronikus úton történő benyújtásában, valamint a szállásfoglalásban is. A pályázati adatlapok kitöltéséről a gondozási központokban is kaphatnak információt és segítséget.
A program nemzetközi összehasonlításban is rendkívül sikeres, nagyon nagy tömegeket ér el. Az ötödik éve meghirdetett pályázatok révén mintegy 600 ezer ember üdülhetett eddig, és a résztvevők fele gyerek volt. Az idei cél az, hogy 2016-ban legalább negyedmilliónyian részesülhessenek a lehetőségből.
A pályázatok benyújtására kizárólag az elektronikus pályázati felületen keresztül van lehetőség, amely a www.erzsebetprogram.hu honlapról érhető el.
Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!
SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app
További hírek
2024-04-30
A kormány ebben a ciklusban a magyar köznevelés digitalizációját tűzte ki célul - jelentette ki dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a hétfői notebook-átadáson.
2024-04-26
A sport jellemformáló, olyan erényekre tanít, amelyek aztán az egész élet során elkísérhetnek és a legnagyobb küzdelmekben segítenek, ilyen az alázat, a kitartás, a fegyelem és az együttműködés - mondta Schmidt Ádám a megújult Véső úti Sportközpont ünnepélyes átadásán pénteken.
2024-04-25
Szeptember 1-jétől ingyenessé válik a helyi tömegközlekedés a szolnoki diákok számára, de a képviselőtestület a helyi felsőoktatás fejlesztéséről, a parkolás könnyítéséről is tárgyalt csütörtökön.
2024-04-25
2024. május 3-án 14 óra 30 perckor a Szolnoki Római Katolikus Temető nagy ravatalozójában szeretettel várjuk mindazokat akik ismerték és szerették, hogy közösen emlékezzünk meg róla.
2024-04-17
Fennállásának félévszázados jubileumát ünnepli a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Szolnoki Tagintézménye, ebből az alkalomból Múlt és jövő a jelenben címmel rendeztek konferenciát a városháza dísztermében.