Elindult a munka: az októberi diákpolgármester választást követően első alkalommal ült össze a város diákközgyűlése Kosztyu András diákpolgármester vezetésével. A testületi ülésen részt vett Szalay Ferenc polgármester, Falusi Vajk, az Oktatási, Kulturális és Ifjúsági Bizottság elnöke, dr. Versitz Éva, a Humán Igazgatóság vezetője is.
A város számít a munkátokra, fontos nekünk a véleményetek és várjuk az ötleteiteket is – mondta a város polgármester köszöntőjében, majd így folytatta: lehetőségetek van arra, hogy még jobbá tegyétek a város diákéletét, ezzel persze komoly felelősség is jár. Fontos az is, hogy a testületben vállalt munkátok nem menjen a tanulás rovására.
-Én Kosztyu András esküszöm, hogy diákpolgármesteri tisztségemből eredő feladataimat a szolnoki diákság érdekeit mindenkor szem előtt tartva Szolnok Megyei Jogú város fejlődésének érdekében lelkiismeretesen teljesítem – ezekkel a szavakkal folytatódott a közgyűlés, majd a 13 középiskola diákjai négy napirendi pontról szavaztak.
Először Horváth Kata, a Kommunikációs és Működési Bizottság képviselője ismertette a bizottság által vállalt feladatokat, célkitűzéseket, majd Petrovay Dorina, a Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottság képviselője mutatta be a bizottság programtervét.
Bálint Alexandrát és Halasi Hannát a Kulturális és Művészeti Bizottság, míg Földi Attila a Városfejlesztési és Programszervezési Bizottság képviselőjeként beszélt a tervezett programokról.
Diákközgyűlés legközelebb egy év múlva lesz, ahol beszámolnak a megvalósult eredményekről, illetve megtervezik a 2017-es évet.