Felhívás - Kálmándi Mihály-díj
2016-02-29
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata a város egészségügyi intézményeiben és a város egészségügyi ellátásának biztosításában tevékenykedők iránti tisztelete és megbecsülése jeléül „Kálmándi Mihály-díj”-at alapított azok részére, akik a fenti szakterület helyi eredményei, értékei gyarapításában magas színvonalú munkát végeznek és kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. A díj plakettből, az odaítélést tanúsító oklevélből, valamint pénzjutalomból áll, mely ünnepélyes keretek között a Semmelweis-napi rendezvényen kerül átadásra.
A díj 2016. évi odaítéléséhez az önkormányzat – az alábbiak figyelembevételével – kéri és várja a városban tevékenykedő intézmények, pártok, érdekvédelmi- érdekképviseleti, társadalmi, civil és karitatív szervezetek, valamint az állampolgárok javaslatait:
1./ A díj alapításának és adományozásának rendjét szabályozó 15/2010. (IV.30.) önkormányzati rendelet alapján a díj minden olyan személynek adományozható, aki Szolnok város egészségügyi ellátásáért kimagasló tevékenységet folytat, illetve folytatott
2./ A díjat egy évben legfeljebb két személynek lehet odaítélni.
3./ Megosztott díj kiadására egy szakmai közösségen belül van lehetőség.
4./ A javaslatnak tartalmaznia kell a díjra méltónak tartott személy nevét, címét, valamint az elismerni kívánt tevékenység ismertetését.
A javaslatokat 2016. április 15. napjáig kell írásban eljuttatni a polgármesterhez.
Szalay Ferenc
Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere
Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!
SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app
További hírek
2024-04-30
A kormány ebben a ciklusban a magyar köznevelés digitalizációját tűzte ki célul - jelentette ki dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a hétfői notebook-átadáson.
2024-04-26
A sport jellemformáló, olyan erényekre tanít, amelyek aztán az egész élet során elkísérhetnek és a legnagyobb küzdelmekben segítenek, ilyen az alázat, a kitartás, a fegyelem és az együttműködés - mondta Schmidt Ádám a megújult Véső úti Sportközpont ünnepélyes átadásán pénteken.
2024-04-25
Szeptember 1-jétől ingyenessé válik a helyi tömegközlekedés a szolnoki diákok számára, de a képviselőtestület a helyi felsőoktatás fejlesztéséről, a parkolás könnyítéséről is tárgyalt csütörtökön.
2024-04-25
2024. május 3-án 14 óra 30 perckor a Szolnoki Római Katolikus Temető nagy ravatalozójában szeretettel várjuk mindazokat akik ismerték és szerették, hogy közösen emlékezzünk meg róla.
2024-04-17
Fennállásának félévszázados jubileumát ünnepli a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Szolnoki Tagintézménye, ebből az alkalomból Múlt és jövő a jelenben címmel rendeztek konferenciát a városháza dísztermében.