Ez a weboldal sütiket használ, hogy az oldal összes funkcióját elérje. További információt az adatkezeléssel kapcsolatban az Adatvédelmi tájékoztató oldalunkon talál. Amennyiben elfogadja a sütik használatát weboldalunknak, kérjük kattintson az Engedélyez gombra.

Hajléktalanok és rászorulók juthatnak meleg ételhez az ünnepek alatt

2013-12-17

Éppen hat éve, hogy a Bige Holding összefogott több nagyvárossal, így Szolnokkal is, hogy karácsony előtt, illetve a két ünnep között meleg ételt osszon a nélkülözőknek. Az anyagi forrást a cég biztosítja, míg a logisztika az önkormányzat feladata – hangzott el a mai városházi sajtótájékoztatón, ahol Szabó István alpolgármester és Király József, a cég képviselője számolt be a részletekről.

A város önkormányzata a Bige Holding Kft. adománya jóvoltából napi 1000 adag étel kiosztását szervezi meg december 18-19-20-án, december 21-én és 23-án, valamint december 30-án.

Az elkészítést – szintén felajánlásként - a Szolnoki Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány vállalta magára. Az ételosztásban közreműködnek az Önkéntes Centrum és a Gyermekjóléti Intézet munkatársai, a Szolgszi Kereskedelmi és Vendéglátóipari tagintézmény diákjai pedig a dobozolásban segítenek.

Ételosztás ideje, helye:

December 18-19-20-án 13.30-tól

December 21-én és 23-án és 30-án 12.30-tól

Nyílt osztóhelyek (ide bárki jöhet és részére max. 2 adag ételt biztosítunk)

- Szolnok, Karczag L. u. 2. (Zöld Ház) napi 250 adag
- Szolnok, Mátyás kir. u. 20. (Mátyás krt. ált iskola udvara) napi 250 adag

Az előre kiértesített rászorulók az ételt az alábbi helyeken vehetik át az ételt:

- Tószegi úti Gondozási központ
- Városmajor u. Gondozási Központ
- Szandaszőlős Művelődési Ház
- Fiumei u. 7. Gondozási Központ
- Radnóti u. Gondozási Központ


Az étkeztetéshez ebben az évben a Bognár és Társa Kft. tulajdonosa, Bognár Miklós szolnoki vállalkozó is ajánlott fel meleg ételt hajléktalanok részére. (Szolnokon 120 fő a regisztrált hajléktalanok száma.) A vállalkozó által felajánlott meleg étel kiosztása a nappali melegedőben lesz december 18-án 12.00 órától.

 

 

VISSZA

Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!

SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app

További hírek

1500-nál is több laptopot kapnak a szolnoki diákok

2024-04-30

A kormány ebben a ciklusban a magyar köznevelés digitalizációját tűzte ki célul - jelentette ki dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a hétfői notebook-átadáson.

Átadták a megújult Véső úti Sportközpontot

2024-04-26
A sport jellemformáló, olyan erényekre tanít, amelyek aztán az egész élet során elkísérhetnek és a legnagyobb küzdelmekben segítenek, ilyen az alázat, a kitartás, a fegyelem és az együttműködés - mondta Schmidt Ádám a megújult Véső úti Sportközpont ünnepélyes átadásán pénteken.

Döntött a közgyűlés: ingyenes lesz a tömegközlekedés a diákok számára

2024-04-25
Szeptember 1-jétől ingyenessé válik a helyi tömegközlekedés a szolnoki diákok számára, de a képviselőtestület a helyi felsőoktatás fejlesztéséről, a parkolás könnyítéséről is tárgyalt csütörtökön.

Dr. Lőrincz Ambrusra emlékeznek

2024-04-25
2024. május 3-án 14 óra 30 perckor a Szolnoki Római Katolikus Temető nagy ravatalozójában szeretettel várjuk mindazokat akik ismerték és szerették, hogy közösen emlékezzünk meg róla.

Ötvenéves jubileumát ünnepli a pedagógiai szakszolgálat

2024-04-17

Fennállásának félévszázados jubileumát ünnepli a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Szolnoki Tagintézménye, ebből az alkalomból Múlt és jövő a jelenben címmel rendeztek konferenciát a városháza dísztermében.