Jövőre indul az IC+ vasúti kocsik gyártása Szolnokon
2016-01-14
Jövőre megindul a MÁV saját fejlesztésű IC+ vasúti személykocsik gyártása, első ütemben 20 darab nemzetközi forgalomra alkalmas kocsit készítenek Szolnokon – ezt Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára közölte Ander Balázs jobbikos országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére válaszolva.
A tervek szerint az első sorozatgyártást követően a kormány és a vasúttársaság továbbviszi az IC+ programot, amelynek finanszírozási lehetőségeiről még egyeztetnek – jegyezte meg az államtitkár.
A levélben Fónagy János kifejtette, hogy a jelentős hozzáadott értékkel megvalósuló gyártáshoz a műszaki tervek már rendelkezésre állnak, Szolnokon a műhelykapacitás is megvan, amelyet 2015-2016-ban felszerelnek a sorozatgyártáshoz nélkülözhetetlen gépekkel, berendezésekkel.
Az infrastruktúra-fejlesztések előkészítése is megkezdődött tavaly, átadásuk, leszállításuk 2016 második felében várható. A 2017-ben induló sorozatgyártás a további gyártáshoz szükséges alkatrészek beszerzésével folytatódik, így a megteremtett kapacitással biztosítható a nagyobb mennyiségű belföldi célú sorozatgyártás – olvasható a levélben.
A Szolnokon kifejlesztett újgenerációs, IC+ vasúti kocsi két prototípusa 2014 októberében utasforgalmi próbaengedéllyel szállított utasokat, majd 2015 júniusában megkapta a típusengedélyt a hazai és nemzetközi közlekedésre. Az IC+ innovációs fejlesztési projekt összköltsége 1,4 milliárd forint volt, amelyhez 460 millió forint európai uniós támogatási keretösszeget nyert el a vasúttársaság.
Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!
SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app
További hírek
2024-04-30
A kormány ebben a ciklusban a magyar köznevelés digitalizációját tűzte ki célul - jelentette ki dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a hétfői notebook-átadáson.
2024-04-26
A sport jellemformáló, olyan erényekre tanít, amelyek aztán az egész élet során elkísérhetnek és a legnagyobb küzdelmekben segítenek, ilyen az alázat, a kitartás, a fegyelem és az együttműködés - mondta Schmidt Ádám a megújult Véső úti Sportközpont ünnepélyes átadásán pénteken.
2024-04-25
Szeptember 1-jétől ingyenessé válik a helyi tömegközlekedés a szolnoki diákok számára, de a képviselőtestület a helyi felsőoktatás fejlesztéséről, a parkolás könnyítéséről is tárgyalt csütörtökön.
2024-04-25
2024. május 3-án 14 óra 30 perckor a Szolnoki Római Katolikus Temető nagy ravatalozójában szeretettel várjuk mindazokat akik ismerték és szerették, hogy közösen emlékezzünk meg róla.
2024-04-17
Fennállásának félévszázados jubileumát ünnepli a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Szolnoki Tagintézménye, ebből az alkalomból Múlt és jövő a jelenben címmel rendeztek konferenciát a városháza dísztermében.