Ez a weboldal sütiket használ, hogy az oldal összes funkcióját elérje. További információt az adatkezeléssel kapcsolatban az Adatvédelmi tájékoztató oldalunkon talál. Amennyiben elfogadja a sütik használatát weboldalunknak, kérjük kattintson az Engedélyez gombra.

Kiírták a pályázatot a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatói posztjára - Balázs Péter újrázna

2015-01-08
Szolnok önkormányzata pályázatot hirdet a Szigligeti Színház vezetői munkakörének betöltésére, a nyertes 2015 júliusától 2019 júniusának végéig igazgathatja a színházat. A jelenlegi vezető, Balázs Péter az MTI-nek csütörtökön megerősítette korábban már bejelentett elhatározását, hogy újrázna, azaz két ciklus után harmadszor is beadja pályázatát.
 
A kormány.hu portálon csütörtökön megjelent, és pontokban is részletezett pályázati kiírás szerint az igazgató feladatának lényege: a művészi igényű népszínháznak számító Szigligeti Színházban felmutassa a magyar és a világirodalom értékeit. Emellett segítse a kortárs szerzők műveinek színpadra állítását, és Szín-Mű-Hely nevű szobaszínházában lehetőséget nyújtson az újító kezdeményezések felkarolására, kamaradarabok színrevitelére, konferenciák megrendezésére.
 
A pályázat kiírásban kitérnek arra is, hogy az igazgató munkája során tovább erősítse az együttműködést a város és a régió művelődési, művészeti intézményeivel, szervezeteivel, a teátrum legyen aktív résztvevője a város kulturális életének. Feladatul szabják a vezetőnek az önkormányzat elvárásainak megfelelő költséghatékony gazdálkodást is. Ehhez a leendő vezető a 2014-es adatokat alapul véve több mint 328 millió forint állami, 240 millió önkormányzati támogatásra számíthat, míg a színháznak saját bevételként közel 253 millió forintot kell produkálnia. 
 
A pályamunkákat a pályázatnak az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján történő közzétételétől számított 30 napon belül lehet benyújtani az önkormányzathoz. A pályamunkákat Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése várhatóan februárban bírálja el. A pályáztató fenntartja magának a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa.
 
Balázs Péter a 2014/15-ös évadnyitón a szolnoki társulat előtt már beszélt róla, hogy 2007 és 2011 után 2015-ben harmadszor is megpályázza a színház igazgatói állását. 
 
Szándékát megerősítve most annyit tett hozzá: az utóbbi években formálódott, számos fiatal tehetséges színésszel rendelkező gárda vezetését változatlanul kihívásnak tartja, annak reményében, hogy újabb emlékezetes előadásokkal szolgálják ki a közönséget, és mind több embert nyernek meg a színház világának.
 
Pályázati kiírás
VISSZA

Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!

SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app

További hírek

1500-nál is több laptopot kapnak a szolnoki diákok

2024-04-30

A kormány ebben a ciklusban a magyar köznevelés digitalizációját tűzte ki célul - jelentette ki dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a hétfői notebook-átadáson.

Átadták a megújult Véső úti Sportközpontot

2024-04-26
A sport jellemformáló, olyan erényekre tanít, amelyek aztán az egész élet során elkísérhetnek és a legnagyobb küzdelmekben segítenek, ilyen az alázat, a kitartás, a fegyelem és az együttműködés - mondta Schmidt Ádám a megújult Véső úti Sportközpont ünnepélyes átadásán pénteken.

Döntött a közgyűlés: ingyenes lesz a tömegközlekedés a diákok számára

2024-04-25
Szeptember 1-jétől ingyenessé válik a helyi tömegközlekedés a szolnoki diákok számára, de a képviselőtestület a helyi felsőoktatás fejlesztéséről, a parkolás könnyítéséről is tárgyalt csütörtökön.

Dr. Lőrincz Ambrusra emlékeznek

2024-04-25
2024. május 3-án 14 óra 30 perckor a Szolnoki Római Katolikus Temető nagy ravatalozójában szeretettel várjuk mindazokat akik ismerték és szerették, hogy közösen emlékezzünk meg róla.

Ötvenéves jubileumát ünnepli a pedagógiai szakszolgálat

2024-04-17

Fennállásának félévszázados jubileumát ünnepli a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Szolnoki Tagintézménye, ebből az alkalomból Múlt és jövő a jelenben címmel rendeztek konferenciát a városháza dísztermében.