Stratégiai partnerségi megállapodást kötött az Ökumenikus Segélyszervezet és a Roche (Magyarország) Kft. Az együttműködés keretében a gyógyszeripari cég három éven keresztül nyújt anyagi támogatást a szervezet számára. Az első adományból a szolnoki családok átmeneti otthona gazdagodott egy sószobával, melyet a két szervezet vezetője sztárok társaságában adott át az otthon lakói számára szervezett egészségnap keretében.
Stuart Knight, a Roche (Magyarország) Kft. ügyvezető igazgatója és Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója az eseményen bemutatták a szervezet egészségfejlesztési programját, emellett bekapcsolódtak a gyermekeknek szervezett eseményekbe is, a támogatásból elkészült sószoba átadását követően az egészség témakörében hirdetett rajzverseny zsűrizését is együtt végezték. Az eseményen részt vett Szabó István alpolgármester, aki Szolnok város nevében köszönte meg az intézményben történt fejlesztést, hiszen az a városlakók érdekeit is szolgálja. A játékos foglalkozások sztárok közreműködésével zajlottak: míg Katus Attila aerobik világbajnok vidám tornát tartott a gyerekeknek, addig Wolf Kati énekesnővel az egészséges táplálkozás jegyében közösen készíthettek salátát.
Az Ökumenikus Segélyszervezet arra törekszik, hogy az átmeneti otthonaiban töltött egy-másfél év alatt olyan tudás birtokába is jussanak az itt lakó családok, amelyet máshol nincs lehetőségük elsajátítani, és amelyet az intézmény elhagyása után önálló életvitelük során is kamatoztatni tudnak majd. A gyermekekkel felzárkózást segítő fejlesztő pedagógusok foglalkoznak, míg a szülők esetében hangsúlyos a takarékos életvitel kialakítását segítő információk és a környezettudatos szemlélet átadása is.