Megújul Szolnok összes játszótere
2016-04-11
Megújul Szolnok mind az ötvenöt, különböző kategóriájú játszótere, a munkálatok a napokban kezdődnek meg és egy hónapon át tartanak.
Boros Zoltán elmondta: a felújítás a város tizenhat kiemelt játszóterén az ütéscsillapító felületek és a homokozók rendbetételével indul, majd a szükséges eszközök, szerkezeti elemek kijavítása, cseréje következik. Hozzátette: erre vonatkozóan már leadták a rendeléseket.
A főkertész hozzátette, hogy a legtöbb problémát a rongálásból - például a kerítések ledöntéséből, a hintaülőkék szétvágásából, széttöréséből - eredő károk jelentik.
A játszótéri eszközök már viszonylag stabilak, lassabban használódnak el, mint a régebbi típusú eszközök, viszont veszélyforrást jelent, ha a széttört üvegek az ütéscsillapító felületekre vagy a homokozókba kerülnek - jegyezte meg.
A munkálatokat sorolva példaként elmondta: a József Attila úton kitépett kerítés helyére erősebb szerkezetű, fából készültet telepítenek majd. A Várkonyi téri csúszka szétszakadt sodronyához rendelt alkatrész heteken belül megérkezik, így hamarosan használhatják majd a közkedvelt eszközt a gyerekek. A Széchenyi-lakótelepre már megérkezett a homok, amellyel a hinták, csúszdák alatti területeket és a homokozókat töltik fel- fűzte hozzá.
Boros Zoltán jelezte: az idén eszközöket pótolnak és kerítéseket cserélnek, de jövőre három új játszótér is épül a városban.
A szolnoki polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint egy 2008-ban indult hároméves program eredményeként a megyeszékhelyen több új játszótér épült, illetve akkor is megújították a már meglévőket. 2008-ban 157,4 millió forintot fordított az önkormányzat a programra, egy évvel később 131 milliót, míg 2010-ben 118 millió forintot. A játszóterek rendbetételére idén a város 15 millió forintot költ.
Szolnokon a játszótereket mintegy kilencezer gyermek használja - közölte a hivatal.
Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!
SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app
További hírek
2024-04-30
A kormány ebben a ciklusban a magyar köznevelés digitalizációját tűzte ki célul - jelentette ki dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a hétfői notebook-átadáson.
2024-04-26
A sport jellemformáló, olyan erényekre tanít, amelyek aztán az egész élet során elkísérhetnek és a legnagyobb küzdelmekben segítenek, ilyen az alázat, a kitartás, a fegyelem és az együttműködés - mondta Schmidt Ádám a megújult Véső úti Sportközpont ünnepélyes átadásán pénteken.
2024-04-25
Szeptember 1-jétől ingyenessé válik a helyi tömegközlekedés a szolnoki diákok számára, de a képviselőtestület a helyi felsőoktatás fejlesztéséről, a parkolás könnyítéséről is tárgyalt csütörtökön.
2024-04-25
2024. május 3-án 14 óra 30 perckor a Szolnoki Római Katolikus Temető nagy ravatalozójában szeretettel várjuk mindazokat akik ismerték és szerették, hogy közösen emlékezzünk meg róla.
2024-04-17
Fennállásának félévszázados jubileumát ünnepli a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Szolnoki Tagintézménye, ebből az alkalomból Múlt és jövő a jelenben címmel rendeztek konferenciát a városháza dísztermében.