Meleg étel a rászorulóknak
2015-12-18
A BIGE Holding támogatásának köszönhetően 2008 óta minden évben napi 1000 adag ételhez juthatnak a rászorulók karácsony előtt Szolnokon. Idén 3000 adag ételt finanszíroz a cég – jelentette be sajtótájékoztatóján Szabó István alpolgármester, valamint Pásztor József, a cég szolnoki gyárának ügyvezető igazgatója.
Mint elhangzott, az ételt a Szolnoki Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány készíti el, a meleg ebéd kiosztása december 21-én kezdődik 12 órától.
Az 1000 adag jelentős részét a kiértesített rászorulók külön kapják meg, akik viszont úgy gondolják, hogy egy adag meleg étel sokat segítene nekik az ünnep előtti napokban, a Széchenyin a Zöld Házban (Karczag László. u. 2.), valamint a Kőrösi-Csoma Sándor Általános Iskolában (Nagy Imre krt. 20.) biztosítják ezt számára. Fontos tudni, hogy egy fő részére maximum 2 adag ételt tudnak a szervezők biztosítani.
Az előre kiértesített rászorulók az ételt az alábbi helyeken vehetik át (csak a kiértesített emberek kaphatnak):
Szolnok Tószegi úti Gondozási központ
Szolnok Városmajor út
Szolnok – Szandaszőlős, művelődési ház
Szolnok Fiumei u. 7. Gondozási Központ
Szolnok Radnóti u. Gondozási Központ.
A rászorulók téli étkeztetéséhez december 23-án a JU-FE Kft. 300 adag babgulyást és fánkot biztosít, mely a Kőrösi Csoma Sándor iskola udvarán osztanak ki a rászorulók részére.
Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!
SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app
További hírek
2024-04-30
A kormány ebben a ciklusban a magyar köznevelés digitalizációját tűzte ki célul - jelentette ki dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a hétfői notebook-átadáson.
2024-04-26
A sport jellemformáló, olyan erényekre tanít, amelyek aztán az egész élet során elkísérhetnek és a legnagyobb küzdelmekben segítenek, ilyen az alázat, a kitartás, a fegyelem és az együttműködés - mondta Schmidt Ádám a megújult Véső úti Sportközpont ünnepélyes átadásán pénteken.
2024-04-25
Szeptember 1-jétől ingyenessé válik a helyi tömegközlekedés a szolnoki diákok számára, de a képviselőtestület a helyi felsőoktatás fejlesztéséről, a parkolás könnyítéséről is tárgyalt csütörtökön.
2024-04-25
2024. május 3-án 14 óra 30 perckor a Szolnoki Római Katolikus Temető nagy ravatalozójában szeretettel várjuk mindazokat akik ismerték és szerették, hogy közösen emlékezzünk meg róla.
2024-04-17
Fennállásának félévszázados jubileumát ünnepli a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Szolnoki Tagintézménye, ebből az alkalomból Múlt és jövő a jelenben címmel rendeztek konferenciát a városháza dísztermében.