Az oktatási rendszer változásairól egyeztető oktatási kerekasztal munkájáról hallhattak tájékoztatót megyénk intézményvezetői. A mintegy kétszáz pedagógust Szolnok város nevében Fejér Andor alpolgármester köszöntötte.
- Az oktatási rendszerrel kapcsolatos társadalmi vitában példaként tudnám Szolnokot említeni - mondta az alpolgármester. - Számunkra a párbeszéd rendkívül fontos, ennek is köszönhető, hogy iskoláink működése biztosított, még úgy is mindent megteszünk ezért, hogy nem mi vagyunk a fenntartók. De én ezt tartom normálisnak és elfogadhatónak!
Fejér Andor szólt arról is, hogy Szolnokon az elmúlt években három iskolát újítottak föl, illetve több óvodát.
- Folytatjuk a sort, újabb három iskola korszerűsítése mellett megújuló, illetve újjáépülő óvodák és bölcsődék jelzik: önkormányzatunk valóban mindent megtesz gyermekeink jövőjéért, a nevelők és oktatók jobb munkakörülményeiért.