Ez a weboldal sütiket használ, hogy az oldal összes funkcióját elérje. További információt az adatkezeléssel kapcsolatban az Adatvédelmi tájékoztató oldalunkon talál. Amennyiben elfogadja a sütik használatát weboldalunknak, kérjük kattintson az Engedélyez gombra.

Tavasszal újabb szakaszt adhatnak át

2013-12-05

Szolnokon az alapbiztonság helyreállt, az árvízi biztonság magasabb szinten van, mint az építkezés kezdete előtt – mondta ma délben Lovas Attila, a Kötivizig vezetője azon a sajtótájékoztatón, melyet az árvízvédelmi fővédvonal fejlesztésének jelenlegi állásáról tartottak. A beruházás jelentőségéről Bene Ildikó országgyűlési képviselő és Szalay Ferenc polgármester is szólt.

Biztonságos és látványos szakasz készül a Tisza-parton – kezdte gondolatait Bene Ildikó, aki mint elmondta, 27 éve él a városban és ez idő alatt többször is tapasztalta a szőke folyó szeszélyes természetét. Az országgyűlési képviselői hangsúlyozta: köszönet illeti a vállalkozókat, alvállalkozókat a gyors és pontos munkáért.

Szalay Ferenc az ezredforduló árvízi védekezéseinek emlékét idézte fel. Mint mondta, akkor az összefogásnak köszönhetően sikerült megelőzni a nagyobb katasztrófát. A jelenlegi beruházás befejezését követően azonban biztonságban lesz a város. Mint mondta, ahogy a gyaloghíd, úgy az új Tisza-part is emblematikus része lesz a városnak, ráadásul turisztikailag is jelentős.

Az „Árvízvédelmi fővédvonal fejlesztése, Szolnok város térségi fejlesztése a jobb parti árvízvédelmi szakaszon” projekt 100 százalékos támogatási intenzitású, az Európai Unió és a magyar állam forrásából megvalósuló fejlesztés költsége 2 394 600 322 forint. A beruházás befejezése 2014 júliusára várható, természetesen a Tisza vízjárása függvényében módosulhat ez az időpont.

Tavaly szeptember 2-án, az Országzászlónál helyezték el a 2,4 milliárd forintos uniós támogatású árvízvédelmi beruházás alapkövét. A munkálatok több helyszínen kezdődtek meg: a belterületi, illetve az ipartelepi szakaszon, összesen 6054 folyóméter hosszon. Ez év júniusától munkaterületté vált, ezért lezárták a Béres József sétányt, ettől függetlenül a szolnokiak naponta láthatják a Tisza-part folyamatos átalakulását. A beruházás első ütemét, a Zagyva torkolati szakaszt átadták 2013 nyarán. Jelenleg a beruházás készültsége a fejlesztés egészét tekintve több mint 75 százalékos.

A tervek szerint a projektgazda Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság tavasszal átadja az iskolák előtti, a vízirendőrségtől a Tiszavirág gyaloghídig tartó szakaszt.   

VISSZA

Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!

SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app

További hírek

1500-nál is több laptopot kapnak a szolnoki diákok

2024-04-30

A kormány ebben a ciklusban a magyar köznevelés digitalizációját tűzte ki célul - jelentette ki dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a hétfői notebook-átadáson.

Átadták a megújult Véső úti Sportközpontot

2024-04-26
A sport jellemformáló, olyan erényekre tanít, amelyek aztán az egész élet során elkísérhetnek és a legnagyobb küzdelmekben segítenek, ilyen az alázat, a kitartás, a fegyelem és az együttműködés - mondta Schmidt Ádám a megújult Véső úti Sportközpont ünnepélyes átadásán pénteken.

Döntött a közgyűlés: ingyenes lesz a tömegközlekedés a diákok számára

2024-04-25
Szeptember 1-jétől ingyenessé válik a helyi tömegközlekedés a szolnoki diákok számára, de a képviselőtestület a helyi felsőoktatás fejlesztéséről, a parkolás könnyítéséről is tárgyalt csütörtökön.

Dr. Lőrincz Ambrusra emlékeznek

2024-04-25
2024. május 3-án 14 óra 30 perckor a Szolnoki Római Katolikus Temető nagy ravatalozójában szeretettel várjuk mindazokat akik ismerték és szerették, hogy közösen emlékezzünk meg róla.

Ötvenéves jubileumát ünnepli a pedagógiai szakszolgálat

2024-04-17

Fennállásának félévszázados jubileumát ünnepli a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Szolnoki Tagintézménye, ebből az alkalomból Múlt és jövő a jelenben címmel rendeztek konferenciát a városháza dísztermében.