Látványos programokkal várták az érdeklődőket ma délelőtt a Kossuth térre, az 1849-’49-es forradalom és szabadságharc emlékére szervezett városi ünnepségen. Szablyavívók és lovasok mutatták meg tudásukat a Széchenyi István Gimnázium tanulónak műsorát megelőzően, mert a már hagyományos díjátadás következett.
2009 májusában - a Szolnok Városi Diákok Tanácsa kezdeményezésére – a város közgyűlése a Szolnok ifjúsági életében tevékenykedők iránt érzett tisztelete és megbecsülése jeléül „Szolnok Város Ifjúsági Díja”-t alapított azok részére, akik a város ifjúsági korosztálya körében kiemelkedő közösségépítő tevékenységet folytatnak. Az elismerést idén hatodik alkalommal adták át.
A közgyűlés döntése alapjána „Szolnok Város Ifjúsági Díj” kitüntetést ezúttal hárman kapták. Bálint Péter, a Szolnoki Műszaki Szakközép és Szakiskola Jendrassik György Gépipari Tagintézményének tanára, Petrezselyem Nóra, a Szolnoki Gyermektanács korábbi elnöke, a Varga Katalin Gimnázium végzős diákja és a Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Diákönkormányzata. Az okleveleket Szalay Ferenc adta át.
A díjátadót követően az ünneplők átvonultak Damjanich János emlékművéhez.
A koszorúzás előtt a Hecker Róbert, az Ökumenikus Lelkészkör vezetője, majd Falusi Vajk Zsolt, a város Oktatási Kulturális és Ifjúsági Bizottságának elnöke mondott ünnepi beszédet:
Tisztelt Ünneplő Közönség!
Megtiszteltetés számomra, hogy ilyen fiatalon ünnepi gondolatokat oszthatok meg szülővárosom polgáraival. Fontos számomra ez a lehetőség, hiszen március 15-ével az ifjúság ajándékozta meg az egész magyar nemzetet. Illő tehát, hogy mi, a mai kor fiataljai kivegyük részünket a hagyományok ápolásából.
Szeretettel köszöntöm azokat, akik ma Szolnok város ifjúsági díját átvehették. Jó, hogy itt vagytok velünk.
A márciusi ifjak bebizonyították; nem várhatjuk, hogy mások vívják ki a mi győzelmünket helyettünk. Közösen álltak ki, és saját erejükből küzdöttek a szabad és polgári Magyarországért.
Tisztelet jár a bátraknak!
Tisztelet, amelyet mi, szolnoki polgárok minden évben itt, Damjanich tábornok szobránál adunk meg a szabadság hőseinek. Különleges ez a hely a szolnokiak szívében. Nem pusztán egy hős főtisztet és derék katonáit ünnepeljük itt, hanem magát, Szolnok város szabadságát is.
Amikor 1849-ben már szinte minden veszni látszott és szűnni nem akaró telet hozott országunkba az elnyomó Habsburg hadsereg, a tavasz ismét meg tudta mutatni valódi erejét és győzedelmeskedett a szorongató tél felett. Nem akárhol történt ez, tisztelt szolnoki polgárok. Városunkban és a környező településeknél fordult meg a hadiszerencse. Cibakházától indultak, és egészen Abonyig dörögtek az ágyúk, rohamoztak a huszárok, küzdöttek a honvédek azon a tavaszi napon. A Tisza és a Zagyva-mentén fejvesztve menekültek a császáriak, mert Damjanich tábornok katonái megmutatták az egész világnak, hogy mire is vagyunk képesek mi, magyarok.
Sok nemzetnek, országnak és városnak is van szabadságszobra. Azonban olyan különleges emlékmű, mint a szolnoki, csak keveseknek adatott meg. Ez az emlékmű ugyanis a felelősség szobra is. Damjanich ugyanis sosem parancsolta azt, hogy előre! Mindig azt kiáltotta, hogy utánam, így felelősséget vállalt minden katonájáért!
Nekünk, a polgári Magyarország elkötelezett híveinek is tisztában kell lennünk a felelősségünkkel. Képviselőként, polgármesterként, vagy közszolgaként is a keményen dolgozó emberek és a város érdekeit kell figyelembe vennünk döntéseink meghozatala során.
Ahogyan 1848/49-ben elutasították hőseink a függőséget, ugyanúgy kell tennünk ma is, legyen szó akár politikai, gazdasági vagy pénzügyi függőségről.
A függetlenség egyik alappillére, hogy segély helyett munkát teremtünk, eladósodás helyett pedig erős nemzetgazdaságot építünk.
Nem csak az országban, de sajnos Szolnokon is sokszor még csatazaj kíséri erőfeszítéseinket. Pedig nemekből nem lehet várost és semmilyen közösséget sem építeni. A jövő az igenekre, így tehát a bátorságra, az erőre és a szabadságra épül.
Arra az erőre, amely már sokszor bizonyította, hogy közös akarattal bármire képesek vagyunk. Arra a bátorságra, amiről tudjuk, hogy mindig is ott volt a szolnokiakban. És arra a szabadságvágyra, amely a magyar nemzet sorsát a történelem során meghatározta.
Ez az erő, ez a bátorság és ez a szabadságvágy az, ami ma is képessé tesz minket arra, hogy Magyarország és Szolnok a saját útját járja.
Erő kell ahhoz, hogy a problémáinkra saját megoldásokat találjunk. Bátorság kell ahhoz, hogy ezeket merjük alkalmazni. És szabadságvágy kell ahhoz, hogy bármilyen külső és belső nyomás ellenére ezek mellett kitartsunk.
Elődeink hittek abban, hogy a magyaroknak joga van a nemzeti függetlenséghez, az önállósághoz, a szabadsághoz, a szuverenitáshoz. Nekünk hinnünk kell abban, hogy a szolnokiaknak joga van a munkához, a polgári léthez és a város fejlődéséhez.
Fontos ezeket a szempontokat rögzítenünk, hiszen négy évvel ezelőtt még a csőd szélén álltunk, egyetlen lépésre attól, hogy mindenünk odavesszen és hitelező bankok helytartói vegyék át a hatalmat.
Ma viszont nem a romokat takarítjuk, hanem építkezünk, haladunk és fejődünk. Kisebb, de annál biztosabb lépésekkel folyamatosan csökkentjük a munkanélküliséget, egyre erősebb a magyar gazdaság városunk pedig egy megújuló ösztöndíjprogrammal fog ismét üzenni az elszakadt fiataljainak: Szolnok Hazavár! Szolnok minden fiatalt hazavár!
A csaták néha nehéznek ígérkeznek, egyesek szerint esélytelenek is, merjünk csak továbbra is kicsik lenni. Kérem, nézzenek inkább jól szét, és állapítsuk meg közösen kik is a valódi nyertesek.
Látják itt valahol a Habsburg Birodalom zászlóit, katonáit? Esetleg magát a császárt?
Talán itt állnak valahol a hatalmas Ottomán Világbirodalom díszes palotái?
Vagy tatárok lovagoltak-e mostanában a környéken?
Ugye egyikről sem tudunk. Mi viszont itt vagyunk.
Idézzük fel hát Ottlik Géza szavait a kétkedőknek: Mi magyarok „megszoktuk, hogy egyedül ünnepelgessük vesztett nagy csatáinkat, melyeket túléltünk."
Láthatjuk; ha mi merünk elég bátrak és erősek lenni, és ragaszkodunk szabadságunkhoz, akkor hatalmas eredményekre vagyunk együtt képesek. 2014-ben a magyarok úgy döntöttek, hogy nem hagyják újra elvenni ezt a hitet, ennek fényben kell dolgoznunk.
Petőfi Sándor gondolataival kívánok Önöknek békés, boldog emlékezést.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!