50 évvel ezelőtt, 1969-ben nagy élet lehetett Szolnokon. Négy, mai napig is működő művészeti kezdeményezés alakult ebben az évben. Idén 50 éves a Bartók Kórus, a Szolnoki Népdalkör, a Légierő Zenekar és a Képzőművészeti Filmszemle is.

Én 1982-ben vettem részt először ezen az eseményen. Meglepett, hogy mennyi minden érdekességet mondtak a jeles előadók a film és a képzőművészet kapcsolatáról. Milyen jövőt vizionáltak a képzőművészeti filmeknek, és elvarázsolt, ahogy a sok művész, filmes, művészettörténész és műértő közönség egymásra talált, együtt gondolkodott értelmes célokon.

Brezsnyev halála miatt a Magyar Televízió először és utoljára érdemben foglakozott az eseménnyel, mivel jobb ötletük nem volt a fél Európát sújtó össznemzeti gyász miatt, hosszas interjúkban számoltak be a szolnoki képzőművészeti filmszemlén történtektől. Néhány év múlva Szolnokra kerülve már a legnagyobb lendülettel dobtam be magam a VIII. Magyar Képzőművészeti Filmszemle szervezésébe.

Monumentális dór oszlopokat állítottunk a Hild térre, hogy hirdessék, itt valami nagy dolog készül, érdemes oda figyelni a történésekre. Tetszett a kihívás és a feladat, hogy megvalósíthatom az elképzeléseimet és tehetek valamit a vizuális kultúra felemelése érdekében. Nem gondoltam akkor, hogy ez aztán elkísér majd egy életen át. A sors úgy hozta, hogy a Mozi Vállalat megszűnésével gazdátlan maradt a filmszemle. Gyakorlatilag az első beugrás után a mi napig szervezője voltam az eseményeknek. Sok életre szóló barátságot és kapcsolatot szereztem a fesztivál által. Gyakorlatilag meghatározta a sorsom alakulását. Több jelentős változás is volt a filmszemlék történetében. 2000-től alakult át nemzetközi filmfesztivállá, innentől lett egy tudományos párja, 2018-ban pedig Alexandre Trauner nevét felvéve vált rangos filmes eseménnyé. Az 50 éves jubileum kiváló alkalom egy újabb fordulatra. Megköszönve minden kiváló régi barátomnak, harcostársamnak, támogatónak, akik segítették munkámat és a fesztivál fennmaradását, átadom a fesztivál szervezés nehéz, de nemes terhét a gyerekeimnek. Demeter Éva kitanulta a fesztivál szervezés rejtelmeit, nemzetközi kapcsolatokra tett szert, nagy fesztiválok zsűrijében, konferenciákon vértezte fel magát kellő tudással és akarattal. Ifj. Demeter István pedig stabil hátteret tud teremteni a mozi biztonságos és eredményes működésével a továbbiakhoz. És ha valamiben elbizonytalanodnának, akkor mindig ott van a háttérben az, aki nélkül ebből egészből nem lett volna semmi – a feleségem. Melegséggel tölt el az érzés, ha arra gondolok, talán egyszer majd ugyanilyen elégedettséggel adják át az akkor már isten tudja hányadik évét betöltő fesztivált egy rátermett embernek, talán éppen valamelyik unokámnak.

Bízom benne, hogy erőfeszítéseink, kitartásunk nem volt hiábavaló. Hozzá tudtunk járulni a képzőművészeti és a tudományos filmek és az egyetemes filmkultúra gazdagításához, az értékmegőrzéshez és közvetítéshez.

Végezetül egy őszinte gondolat maradt hátra: Köszönöm, hogy szolgálhattam. Értelmes életet kaptam cserébe.

Demeter István
fesztiváligazgató