Bíró Balázs Gábor: Szolnok Napjára
Ezer éve már… ember itt
földdel él, s vízzel hál.
Izzadásban fürdik akarat,
ráncaiban por
lassan sárrá dagad
küzdve küzd földdel víz,
hitben alkot itt ember
és Istenben bíz.
Változhat e táj…
kérges tenyerébe mindannyiszor
dolgot pök a magyar.
Mit kór tűz
fájdalmában felégetett
földi sebeire hűvös gyolcsot terített,
és éltet adott nappaloknak,
röghöz kötött uralmaknak.
A víz szalad, föld meg emberrel marad.
Könnyű dolga van hát folyónak,
mint egy sietős utazónak,
ki gyorsan végignéz e tájon,
poros, nyárban égő Tiszatájon,
s mi fogva tartaná… már odébb illan,
takarja örök szunnyadóját,
alföldi álmaink számadóját.
Midőn jó reggelt köszön a nap e tájnak,
égett izmok feszülnek rendet kaszálnak.
Kévékbe fésülik a sajtó aranyhaját,
kalász ékesíti az est kalapját.
Viráginget gombol fák mellére szél,
zöld szőnyeget terít elé, kit vendégnek vél,
hogy ünnepi arcát mutassa,
ki csak erre jár fogva tartsa.
Jászok és kunok pihennek itt
ősi halmokban,
régi Zounok alakja tovább leng
új Szolnokban.
A megnyugvó kereszt fölött acélkakas kél,
föld folyóhoz embert kísér.
Sót rak ki véle, vagy csak fát ringat
Édes fürdetett gyermekként régi dalainkat.
Utcák és terek…
mint testemben futó, éltető erek!
Gyermekkorom 33-as boltja…!
Emlékszel?
Recsegő léptektől hangos volt olajpadlója.
A régi vasútállomás …
hol apró, sárga köveken konflis állt
és várt az ismeretlen utazóra.
Megannyi vásárok régi tudója…
Gólya.
Hol csordák vonulnak kolompolva már
az ég országútján
mennyei mezők felé,
de míg víztorony áll,
egy szolnokinak a Gólya
békára vadászni sosem járt.
S kitárod zöld lelkedet,
itt lélegzik a régvolt Móricz-liget.
Hol fák föléd pajzsukat emelik,
bújnak mélyeidben boldog szerelmesid.
Hol vár állt… most nincs kőhalom,
ecset kanyarog új vásznakon.
Szomszédban kő ring, szobrász karokban
márvány kél, karcsú vonalakban.
Szemben Tabán,
ölében sásba font sekély Zagyván
halra les némán egy kormorán.
Régmúlt mesterségek itt vájkot vernek,
egértanyákban virradattal versenyre kelnek.
Míg hálókban szárad vízi varázs,
döngölt almokban álmodik,
csillag halakról éji halász.
A tél majd havat hord hideg halomba,
szél siet sétányon át folyóra.
Jég fiát levélcsónakba ülteti,
Föld apját ünneplő fehérbe öltözteti,
s karácsony fényében ragyog
937 gyertyaláng…
Alatta táncol és táncol Szolnokkal
Édes vízanyánk.