Az Országgyűlés 2000. június 13-ai döntésével nyilvánította február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává, annak emlékére, hogy 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. A polgári politikus elfogása szimbolikus erejű volt: azt bizonyította, hogy a kommunista párt erőszakos hatalomátvételt készít elő. A kommunizmus szolnoki áldozataira délután a Tisza Szálló falán elhelyezett emléktáblánál emlékeztek.
A Himnusz eléneklésével és Faludy György versével kezdődött a megemlékezés, majd Hecker Róbert mondta el gondolatait. Szalay Ferenc polgármester arról beszélt, hogy a diktatúrák az emberiség történelme során rendkívül komoly károkat okoztak, tíz- és százmilliók haláláért felelnek. Mi magyarok a fasiszta diktatúra után rögtön megismerhettük a kommunista diktatúra nehézségeit, mely kívülről nézve emberarcúbbnak látszik, de valójában legalább olyan kegyetlen. – mondta beszédében Szalay Ferenc polgármester. Hozzátette: Mi, szolnokiak is megéltük a magunk tragédiáját, amiről aztán évtizedeken keresztül nem volt szabad beszélnünk. Szamuely Tibor szabadcsapatai számos szolnokit öltek meg, pusztán csak azért, mert becsületes emberek voltak, s mertek szólni a bűntettekért, ki mertek állni az igazukért. Az emléktáblán az ártatlan áldozatok nevei olvashatók, azoké az embereké, akiknek egyetlen bűnük a kommunisták szemében éppen az emberségük, a tisztességük volt.
Gondolatai azzal zárta: az áldozatokkal szembeni erkölcsi elégtétel okán nem maradhat más kötelezettségünk, mint a megemlékezés lángjának ébren tartása.
A megemlékezés végén mások mellett a város és a megye vezetői elhelyezték koszorúikat az emléktáblánál.