Méltón és méltósággal emlékeztünk Szolnokon az 1956-os forradalom és szabadságharc 56 évvel ezelőtti eseményeire. Emlékeztünk azokra a szolnoki hősökre is, akik életüket áldozták a szabadság eszméjéért, akik elviseltek kínzást, fogságot, meghurcoltatást azért, ami minden embernek és nemzetnek alapvető és megmásíthatatlan joga: a szabadságért és önrendelkezésért.
Kedden délután a városi megemlékezések koszorúzásokkal kezdődtek. A forradalom és szabadságharc szolnoki hőseinek, Dancsi József, Kiss Ferenc, vitéz Szatmári József emléktáblájánál helyezték el a tisztelet és emlékezés virágait hozzátartozók, tisztelők, egykori barátok, a város nevében pedig Szabó István alpolgármester.
A Kossuth téren ezalatt gyülekeztek az emberek, az ötvenes évek hangulatát Csepel teherautó és korabeli ruhákba öltözött hagyományőrzők idézték. A város, kormányhivatal és a megye képviselői is részt vettek az emlékfelvonuláson, a tömeg átsétált az Ötvenhatosok terére, ahol a Magyarock Dalszínház előadásával megkezdődött a városi megemlékezés. Ezután a forradalom szolnoki áldozatainak nevei visszhangoztak a csendben, majd az 56 évvel ezelőtt történt eseményekre emlékezett Győri Péter Benjámin evangélikus lelkész.
1956 októberében a huszadik század egyik legnemesebb, s egyben legreménytelenebb szabadságharcát indította el nemzetünk. Mindezt nem csupán önmagáért tette, küzdött valamennyi diktatúrában vergődő szomszédos államért, a kommunizmus eszméje ellen – mondta beszédében Szalay Ferenc polgármester. Hazánk számára természetesen továbbra is fontosak az európai értékek, európaiként is kell gondolkodnunk, ám a megoldást csak akkor találjuk meg, ha lokálpatriótaként, saját érdekeink mentén cselekszünk. A kettő nem zárja ki egymást – hangsúlyozta Szalay Ferenc.
Az ünnepi megemlékezést koszorúzás zárta.
Szalay Ferenc ünnepi beszéde:
Tisztelt Hölgyeim, Uraim, Kedves Ünneplők!
Egészen különleges ünnep október 23-a. Nemzetünk történelmét meghatározzák a hazáért és a nemzetért folytatott küzdelmek, ám mind közül kiemelkedik 1956 októbere, amikor hazánk a fél világgal szállt szembe igazáért, saját szabadságáért. Oly sokat keressük, mi is volt a jelentősége ennek a forradalomnak, s még annak ellenére is nehezen találjuk a választ, hogy 56-os hőseink közül még többen itt élnek közöttünk. Nekünk alighanem a történelmi idő ad majd kellő bölcsességet a megértéshez, viszont a reménytelen felkelést távolról tekintő kortárs külföldi gondolkodók rendkívül pontosan látták a magyarok harcának értelmét. Raymond Aron francia politológus, a Le Figaro újságírója kiválóan foglalta össze a magyarországi csatározások jelentőségét.
„A magyar forradalom győzelem a vereségben, mindörökre egyike marad azoknak a ritka eseményeknek, amelyek visszaadják az embernek önmagába vetett hitét, és emlékeztetik sorsa értelmére, az igazságra.”
A huszadik század világégései, hatalmi átrendeződései Európa számos országát a kommunizmus börtönébe taszították, ahol az elnyomás, a megfélemlítés, a szabadság korlátozása, a cenzúra, a törvénytelenség és az igazságtalanság volt az úr.
Az emberek millióit halálba küldő rendszer valódi arcát éppen nemzetünk mutatta meg a nagyvilágnak, s ebben rejlik nagyszerűségének egyik titka.
1956 októberében a huszadik század egyik legnemesebb, s egyben legreménytelenebb szabadságharcát indította el nemzetünk. Mindezt nem csupán önmagáért tette, küzdött valamennyi diktatúrában vergődő szomszédos államért, a kommunizmus eszméje ellen.
A siker lehetősége elég reménytelennek látszott, hiszen végeláthatatlan hadakkal jött ellenünk a Szovjetunió, s nem számíthattunk az egyébként igazságérzetére oly büszke nyugati országokra sem. Gyakorlatilag magunkra hagytak bennünket. Tudták, egyedül elveszünk a csatában, de csöndben maradtak, mert hatalmi érdekeik akkor mást kívántak.
Ebben a helyzetben mégis képes volt az 56-os forradalom átmenetileg meghátrálásra késztetni a szovjet seregeket, s még leverése után is megváltoztatta az embertelen kommunizmust. De miben is rejlett ez a hatalmas erő? Miért akart ez a nemzet alig egy évtizeddel a háború után ismét fegyvert ragadni?
Mert a kommunista diktatúra vezetői elfelejtették azt a bölcsességet, melyet igazán megtanulhattak volna, ha másból nem, hát éppen a magyarság történelméből: A szabadságot be lehet ugyan temetni, de elpusztítani sohasem! Az mindig ott lesz a lelkünkben!
A magyar nép kellően bölcs volt ahhoz, hogy pontosan tudta értelmezni Kossuth tanítását: A haza örök, s nem csak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz. Azaz minden, amit teszünk ma, az meghatározza a holnapunkat.
Tisztelt Ünneplők!
Pontosan az történt, amit történelmünk egyik legbölcsebb embere, Kossuth Lajos mondott egykoron. Hazánk 1956-ban kezdte küzdelmét szabadságának megszerzéséért, s bár akkor vérbe fojtották, maga a küzdelem nem állt meg, az csak jóval később, 1989-ben teljesedhetett be.
Ám ne higgyük, hogy szabadnak lenni feltétlenül egyenlő a demokratikus berendezkedésű állammal!
Jókai Anna mondta egykoron, hogy ha merünk önmagunk lenni és nem úszni az árral: ez a szabadságunk. Fontos gondolat: nem úszni az árral! Azaz ha csupán csendes szereplői maradunk a körülöttünk zajló folyamatoknak, ha nem tudjuk irányítani a sorsunkat, akkor soha nem leszünk szabadok.
Hölgyeim, Uraim!
Közel négy évtizednyi kényszerű felejtés sokakból kitörölte az 1956-os forradalom valódi jelentőségét. Bár a forradalom hevületében többen örök hitet tettek a magyarok küzdelme mellett, nekünk emlékeztetnünk kell folyton a nagyvilágot arra, amit talán Albert Camus, a nagyszerű drámaíró fogalmazott meg a legjobban:
„A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.”
Nem várhatunk a kellő történelmi távolság elmúlására, hiszen ha mi, a közvetlen utókor nem tudjuk tisztázni az akkori események jelentőségét, nem várhatunk el bölcsességet utódainktól sem. Igenis a mi felelősségünk az, hogy a mai fiatalokkal megértessük: 1956 forradalmárai nem csupán a mi hőseink. Megmutatták az egész világnak, mi is rejtőzik a kommunizmus álarca mögött, milyen embertelen, kegyetlen diktatúra ez valójában, mely elnyomja az egyén szabadságát. Otthon és az iskolában el kell mesélnünk a családi történeteket, azokat a személyes élményeket, melyek a mai napig kínozzák lelkünket. Higgyék el, a gyerekek megértik!
Pontosan miattuk, értük kell tudnunk bánni a szabadságunkkal. Értük kell igazi hazafinak lennünk, s fiainknak, unokáinknak olyan országot teremtenünk, mely a maga ura, nem mások hatalmi játékszere.
Az egyik legfontosabb lépés az ehhez vezető úton a diktatúrák igazságtalanságainak, embertelenségének a megtagadása volt. Mert miként fordulhatott elő, hogy az egyik diktatúrát megtagadjuk, a másikat pedig csak azért, mert ahhoz a korszakhoz érzelmileg és politikailag is kötődik a parlamenti baloldal, nem bántjuk?! A bűn mindig bűn marad, bárki is az elkövetője!
Éppen ezért Magyarország új Alaptörvénye ma már világosan kimondja: Tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését.
1956-ot azért nem lehet megbocsátani, mert a megbocsátás maga a feledés lenne. Az, hogy elfeledjük, amikor magyar gyilkolta le a magyart külföldi segítséggel, s utána 40 év rabszolgaságba taszította a nemzetet, nem merülhet soha a felejtés homályába.
Kedves Szolnoki Emlékezők!
Városunkban is éltek, élnek 56-os hősök. Itt is volt 15-20 ezer fős tömegtüntetés, itt is eufória kísérte a szabadság eljövetelét, s könnyek a szovjet tankok megérkezését. A dühös elnyomók porig akarták rombolni városunkat, ám Kablay Lajos akkori helyőrségparancsnok ki mert állni a félelmetes járművek elé, s meggyőzte a szovjet sereget: tegyen le rombolási szándékáról. A történelemkönyvekből ez a fejezet természetesen kimarad, mint ahogyan Dancsi Józsefnek, a Munkástanácsok elnökének sem lehetett kiejteni a nevét sem évtizedekig.
De ma már azt is pontosan tudjuk, ez a város is küzdött az elnyomás ellen, s nem azonosultak a szolnokiak Kádár Jánossal sem, akinek vezetésével itt alakult meg a nemzet szabadságharcát eláruló új kormány.
Kedves Ünneplők!
A múltból mindig tanulnunk kell, hiszen az abban rejlő tapasztalatok bölcsebbé tesznek bennünket. Nos, a mi történelmünk azt tanítja nekünk, hogy Magyarország mindig képes volt erős maradni, s meg tudott küzdeni a saját igazáért, képes volt felállni minden csapás után. De ezt mindig nemzeti kormányok tették, akik hittek a nemzet felemelő erejében, volt hitük és istenük! Tudták, hogy a hit és a magyarság ereje képes kihúzni minden bajból az országot.
Ma egész Európa súlyos válsággal küzd, a megoldást, a kivezető utat egyelőre senki sem találja a gazdasági problémákból. Mi is keressük az utunkat, amit elsősorban pénzügyi-politikai érdekekből néhány állam, s az Európai Unió Bizottsága is igyekszik hátráltatni. Az a kettős mérce, melyet Magyarországgal szemben alkalmaznak, az arról szól, hogy külső erő akarja csökkenteni a nyugdíjakat, elvenni a béreket, s visszaadni a bankoknak a tőlük elvett, az állam működését segítő különadókat. Ezzel a kormányunkat akarják olyan helyzetbe hozni, hogy facsarjon ki mindent az emberekből.
Hazánk számára természetesen továbbra is fontosak az európai értékek, európaiként is kell gondolkodnunk, ám a megoldást csak akkor találjuk meg, ha lokálpatriótaként, saját érdekeink mentén cselekszünk. A kettő nem zárja ki egymást. Ez az az út, melynek végén Magyarország szerepel a fő nyertesként, nem pedig valamelyik multinacionális vállalat, esetleg nemzetközi pénzintézet.
Hölgyeim, Uraim, Tisztelt Jelenlévők!
Máról holnapra viszont semmi sem kínál számunkra megoldást, így legnagyobb barátunk most a türelem. Tudnunk kell a magyarság szemszögéből tekinteni a történéseket. Hazánk sikere nem csupán pártérdek, hanem valamennyi ember érdeke, hiszen ha jól oldjuk meg a válság okozta problémákat, akkor nekünk, valamint gyermekeinknek és unokáinknak teremtünk biztonságosabb, nyugodtabb világot.
Merítsünk erőt az 1956-os hősök helytállásából, abból az erőből, mely a dicső nemzetek sorába emelte a magyarságot! Az erőre most különösen nagy szükségünk lesz, hiszen nemtelen és igazságtalan támadások sorozatát kell elszenvednünk. De közösen, összefogva egymással, a Jóisten segítségével megtalálhatjuk a magyar nemzet számára helyes utat! Kölcsey Ferenc örökérvényű szavaival kívánok valamennyi magyarnak erőt és kitartást:
„Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak
Hagyd örökűl ha kihúnysz: A HAZA MINDEN ELŐTT.”