A nemzeti gyászanpon a Damjanich-szobornál gyülekeztek a szolnokiak, hogy fejet hajtsanak a negyvennyolc-negyvenkilences szabadságharc mártírjai előtt. Százhatvanhat évvel ezelőtt ezen a napon küldték bitóra és kivégzőosztag elé az aradi tizenhármakat Haynau parancsára. Kímélet nélkül, megalázó módon végeztek a függetlenségi harc tábornokaival.
Az ünnepélyes megemlékezés szónoka Áder János köztársasági elnök volt. A legfőbb közjogi méltóság Damjanichról, mint nagy lélekről szólt, aki csak egyike volt azoknak, akik idegen ország szülötteként voltak igaz magyarok és a legfontosabbat is odaadták tántoríthatatlan eszméjükért, a szabadságért: az életüket.
– A mi örökségünk az ő hűségük és helytállásuk – idézte meg az aradi börtönben utolsó óráikat töltőket a köztársasági elnök. – Megtehették volna, hogy elfutnak, elmenekülnek, de nem tették. Mi azóta nem engedünk a negyvennyolcból, azóta minden körülmények között igyekszünk érvényre juttatni szabadságszeretetünket, függetlenség utáni vágyunkat és ha már megteremtettük, akkor ragaszkodunk hozzá a legnagyobb nehézségek között is.
Damjanich levelét idézte, amit az utolsó óráiban írt a honvédtábornok feleségének, tudván a biztos halált. Kitartásra buzdította és arra is, hogy ha méltó társat találna az ő méltánytalan halála után, percig sem habozzon azt az életet választani. De ahogyan a tábornokok nem hátráltak meg az utolsó percben sem, úgy az özvegy sem, hiszen hatvan évvel túlélve férjét minden napjában a szegények, elesettek megsegítse volt a gondja. Nem kevésbé volt állhatatos gróf Batthyány Lajos felesége sem, aki az üldöztetés ellenére is megemlékezett minden esztendőben férje kivégzésének napján róla és a szabadságharc minden áldozatáról – sorolta Áder János a forradalom bukása utáni hétköznapok tetteit, hiszen nem csupán hősök voltak ezek a férfiak, de férjek, apák és fiak is.
– A haza szeretete nem más, mint egymás szeretete – emlékeztette a talán legfontosabb üzenetre az emlékezőket. A szabadságharc tábornokai szerették családjukat, de még jobban a helytállást, a becsületet, amely nem engedte meginogni őket.
– A haza minden előtt – idézte zárszóul Kölcseyt Áder János köztársasági elnök.
Máthé György plébános még a legfőbb közjogi méltóság előtt kapott szó és a történelmi egyházak nevében az áldozatról beszélt. Krisztuséról, aki bár megtehette volna, hogy leszáll keresztjéről, de nem tette, hogy példává lehessen, ugyan úgy bemutatták a maguk véráldozatát az aradi vértanúk is. A mindennapi életünk is sok áldozatot követel, amit meg kell hoznunk olykor mások jobbulására, épülésére. A múltból őserő sugallata száll a máig, azok példája, akik nem buktak el, akik vállalták a terheket, akik mások terheit is magukra vették és küldik ezt az erőt a ma nehézségeit viselőknek.
Az ünnep beszédek után a Damjanich-szobor lábánál elhelyezték az emlékezés virágait. (iszolnok.hu)