Ez a weboldal sütiket használ, hogy az oldal összes funkcióját elérje. További információt az adatkezeléssel kapcsolatban az Adatvédelmi tájékoztató oldalunkon talál. Amennyiben elfogadja a sütik használatát weboldalunknak, kérjük kattintson az Engedélyez gombra.

Autós ügyességi versenyt rendez az Alfa és a Zilahi Autoglas Szolnokon

2013-08-08

Különleges autóversenyre kerül sor augusztus 25-én az Suzuki Alfa Szolnok és a Zilahi Autoglas Kft. jóvoltából, amelyet a szolnoki Százados út 1. szám alatt, az Alfa Autójavító telephelyén tartanak. Ennek alkalmából Szalay Ferenc polgármester, illetve a két cég ügyvezetője tartott sajtótájékoztatót.

- Városunkban igazi kuriózum lesz ez a rendezvény, hiszen régen tartottak már Szolnokon ehhez hasonló autós versenyt, amely egyébként is mindig érdekes és látványos. Bízunk benne, hogy ennek az eseménynek a segítségével az a sok fiatal, akiknek jogosítványuk ugyan már van, de igazi, gyakorlati tapasztalata kevésbé, szabályozott, rendezett körülmények között megismerhetik saját határaikat. A cél elsősorban az, hogy fokozzuk a biztonságot az utakon. – fogalmazott Szalay Ferenc polgármester, aki hozzátette: a kompetens hatóságokkal már megegyezett a városvezetés, így zavartalanul bonyolíthatják le a versenyt.

Mester György, a Suzuki Alfa Szolnok Kft. ügyvezetője szintén a biztonságos vezetés fontosságára hívta fel a figyelmet, és kiemelte azt is, hogy az eseményen szaktanácsadás révén a járművezetők még nagyobb ismeretekre is szert tehetnek.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy többféle kategóriában versenyezhetnek majd a jelentkezők, szériák szerint, épített kategóriákban, illetve külön a nők és a VIP vendégek is kipróbálhatják magukat.

A versenyről további információt az esemény Facebook-oldalán kaphatnak a résztvevők.

VISSZA

Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!

SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app

További hírek

1500-nál is több laptopot kapnak a szolnoki diákok

2024-04-30

A kormány ebben a ciklusban a magyar köznevelés digitalizációját tűzte ki célul - jelentette ki dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a hétfői notebook-átadáson.

Átadták a megújult Véső úti Sportközpontot

2024-04-26
A sport jellemformáló, olyan erényekre tanít, amelyek aztán az egész élet során elkísérhetnek és a legnagyobb küzdelmekben segítenek, ilyen az alázat, a kitartás, a fegyelem és az együttműködés - mondta Schmidt Ádám a megújult Véső úti Sportközpont ünnepélyes átadásán pénteken.

Döntött a közgyűlés: ingyenes lesz a tömegközlekedés a diákok számára

2024-04-25
Szeptember 1-jétől ingyenessé válik a helyi tömegközlekedés a szolnoki diákok számára, de a képviselőtestület a helyi felsőoktatás fejlesztéséről, a parkolás könnyítéséről is tárgyalt csütörtökön.

Dr. Lőrincz Ambrusra emlékeznek

2024-04-25
2024. május 3-án 14 óra 30 perckor a Szolnoki Római Katolikus Temető nagy ravatalozójában szeretettel várjuk mindazokat akik ismerték és szerették, hogy közösen emlékezzünk meg róla.

Ötvenéves jubileumát ünnepli a pedagógiai szakszolgálat

2024-04-17

Fennállásának félévszázados jubileumát ünnepli a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Szolnoki Tagintézménye, ebből az alkalomból Múlt és jövő a jelenben címmel rendeztek konferenciát a városháza dísztermében.