Ez a weboldal sütiket használ, hogy az oldal összes funkcióját elérje. További információt az adatkezeléssel kapcsolatban az Adatvédelmi tájékoztató oldalunkon talál. Amennyiben elfogadja a sütik használatát weboldalunknak, kérjük kattintson az Engedélyez gombra.

Bán János és Pengő Ferenc kapott elismerést a Szabad Magyar Sajtó Napja alkalmából

2015-03-13

Esztendők óta szép hagyomány, hogy a megye és a város vezetése közösen köszönti a megyei sajtóban dolgozókat a Szabad Magyar Sajtó Napján. Ezúttal Szolnok városa volt a házigazdája az ünnepségnek. A Szigligeti Színház művészeinek műsorát követően a városi elismerést Fejér Andor alpolgármester, míg a megyei díjat Berec Zsolt Miklós, a megyei közgyűlés alelnöke adta át.

Amikor modern, demokratikus társadalmakról beszélünk, természetes, hogy annak része a szabad sajtó – fogalmazott Fejér Andor. - Szeretjük, vagy éppen szidjuk, de életünknek rendkívül fontos részévé vált. A sajtó nem csupán szócső, nem egyszerűen hírtár, hanem tudás, érdekesség, szórakozás, érzelem és mindenekelőtt szabadság!

Berec Zsolt Miklós is a független, szabad sajtó felelősségét hangsúlyozta, valamint kiemelte: a mai díjazottak kiváló szakemberek és hivatásuk példaképei.

Szolnok város sajtónapi elismerését Bán János, az Új Néplap korábbi kiadóvezető-főszerkesztője, a Szolnok Televízió munkatársa kapta.

Ritka az, amikor valaki néhány év alatt érezhető és jelentős hatást tud kifejteni egy város sajtóéletére. Mai díjazottunk fiatalon ugyan, de veretes múlttal érkezett Szolnokra, egy szerkesztőség élére. Szinte azonnal felpezsdítette a média világát, szemléletének és a világképének köszönhetően egy olyan újságot álmodott, mely visszaszerzi régi rangját, a szó politikai értelmében középen állva mindig az igazság mellett teszi le voksát. Vezetőként szembe kellett néznie a gazdasági válsággal is, ám lapja mindig meg tudta őrizni gazdasági sikerességét. A kezdetektől szorgalmazta a helyi médiumok együttműködését, televíziós magazinműsorban évek óta elemzik kollégáival a közélet legfontosabb történéseit. Író emberként is gyorsan kivívta az itt élők szeretetét és tiszteletét, nem véletlen, hogy a rendkívül sikeres Hunyadi-sorozat szerzőjeként megyei Príma Díjban is részesült irodalom kategóriában. Kecskemétiként a mai napig lokálpatriótának tartja magát, de ebből az érzésből egyre többször Szolnok jut ma már az eszébe. Aligha véletlen, hogy bár lehetősége lett volna hazamenni, ő ragaszkodott Szolnokhoz, s már egy másik városi médium munkatársaként hasznosítja tapasztalatait. Szolnok város sajtónapi elismerését kapja 2015-ben Bán János, az Új Néplap korábbi kiadóvezető-főszerkesztője, a Szolnok Televízió munkatársa.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2015. évi sajtódíját Pengő Ferenc, a Karcag Televízió cégvezetője, operatőr, hírszerkesztő kapta.

Pengő Ferenc karcagi születésű szakember, aki már középiskolás korában érdeklődött a filmgyártás, a televíziós műsorkészítés iránt. Elvégezte a Magyar Televízió által szervezett operatőri képzést, majd a karcagi városi televízióban kezdett dolgozni. A későbbiekben megalapította  saját vállalkozását és elindította a Karcag Televíziót.  Számára a tájékoztatás, a hír, nem csak munka, annál jóval több: élethivatás. Kiemelkedő minőségű munkájával folyamatosan bizonyította elkötelezettségét, lokálpatriotizmusát szülővárosa, Karcag és Jász-Nagykun-Szolnok megye iránt.  

Szakmájában polihisztor, hisz alkalmazkodva egy helyi televízió sajátosságaihoz, szerkesztő-riporter, operatőr, vágó, stúdióvezető, felelős szerkesztő és vállalkozó, cégvezető is egyben. A közismert televíziós személy munkavágyát néhány éve nem elégíti ki a helyi és térségi szintű hírgyártás, így szerződéses tudósítója több országos kereskedelmi tv csatornának is. Munkabírása példaértékű, az egy napra eső legyártott anyagok számában, nagy valószínűséggel megyei, de akár országos rekordokat is dönthetne. Operatőrként munkáját a precizitás jellemzi, képi látásmódja sokszínű, a forgatott anyag témájához mindig illeszkedő. Vágóképei kreatívak, változatosak, mozgalmasságukkal, dinamizmusukkal illeszkednek a felgyorsult kereskedelmi televíziós képi világhoz, mondanivalóhoz. Mindemellett, ha kell, egyszerre gondolkodik és alkot helyi televíziós és országos híradós látásmóddal is.

A televíziós szakma, a kollégák szeretik, jó kapcsolatot ápol szinte az összes megyei médiummal, a televíziós kollégák tudják, bármikor számíthatnak rá. Kollegialitása, embersége és személyisége példaértékű a szakmában.

VISSZA

Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!

SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app

További hírek

Szolnok város Fenntartható Városi Mobilitási Terv

2024-10-02

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata a TOP_PLUSZ-1.3.1-21-JN1-2022-00001 azonosítószámú, „Szolnok és térsége Fenntartható Városfejlesztési Stratégiája” című projekt keretében elkészíttette a Szolnok város Fenntartható Városi Mobilitási Tervét, mely a város és a környező térség közép- és hosszútávú közlekedésfejlesztési stratégiáját határozza meg, illetve magában foglal egy rövid távú cselekvési tervet is, megcélozva a legfontosabb és elsődleges prioritásként kezelendő főbb problémákat.

 

Finisben a Tiszaligeti Fürdő

2024-09-26

A jelenlegi felállásban utolsó ülését tartotta a város közgyűlése, október elsejétől új polgármestere lesz Szolnoknak. A leköszönő polgármester, Szalay Ferenc összesen 22 évig vezette a vármegyeszékhelyet, s ezzel rekorderré vált Szolnok történetében.

Átadták a Pro Caritate-díjat

2024-09-04

A Vízpart körúti idősek otthonában tartották szerdán délelőtt a Szolnoki Kistérség Napját, ahol a kistérségben dolgozó mintegy hatszáz munkatársnak mondott köszönetet Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelő államtitkára és Szalay Ferenc polgármester, a társulás elnöke.

Új tanév, új élmények várják a diákokat

2024-09-02

Becsöngettek, elkezdődött a 2024/2025-ös tanév. Szolnokon a városi tanévnyitó ünnepséget a Tisza-parti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban tartották, ahol Balog Zsolt, az intézmény igazgatója, valamint Szalay Ferenc polgármester mondta el gondolatait.

Új díszpolgára van Szolnoknak

2024-09-01

A Szolnok Napi rendezvénysorozat részeként tartottak díjátadó gálát az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban, ahol a város legrangosabb elismeréseit adta át Szalay Ferenc polgármester.