Korát meghazudtoló energiával dolgozott, tanított bennünket, barátunk volt. Hoztuk-vittük autóinkkal, ő mesélt, szavalt közben, áradtak belőle az emlékek. Milyen gyönyörűen mondott Szabó Lőrincet! Idős emberként is milyen megnyugtatóan, melegen fénylett a hangja. Nagyon sokan tőle tanultak férfias viselkedést.
Ahogy felmordult, ahogy megemelte a hangját, ahogy felkapta a fejét, ahogy megrázta a botját, ahogy összevonta a szemöldökeit haragosan, mind-mind egy színészkurzussal felért. Nagy színész volt, a legnagyobbak közül való. Színházunk rangját emelte az ő jelenléte. Felejthetetlen pillanatokat produkált a Feketeszárú cseresznyében, a Romeo és Júliában, a Bánk bánban, a Tanítónőben, a Sárga liliomban, s végül a Cseresznyéskertben, mint Firsz...
Ez volt az utolsó szerepe, itt, e földi színjátékban, s a Nemzet Színésze elismerést Firsz jelmezében vette át a Nemzeti Színház-beli szolnoki vendégjáték során Vidnyánszky Attilától, a szolnoki társulat óvó körében. Nagyon akarta ezt, sokszor imádkozott érte, és végül az égiek segítettek… Megérdemelte. Nem sokáig élvezte, de nem is ez a lényeg. Ő valóban a Nemzet Színésze volt. A helyére került. A legnagyobbak közé.
Büszkék vagyunk, hogy színészete és élete alkonyát megosztotta velünk, jókedvűen, derűsen, nagy barátságban.
Hálásan köszönjük, Tibi bácsi ezeket a szép éveket!
Isten nyugtasson Téged!
Balázs Péter
Bitskey Tibort az EMMI, a Nemzeti Színház, és a Szigligeti Színház saját halottjának tekinti.