Közel háromszáz zenész, énekes festi Szolnok egére a Carmina Buranát
Negyedik koncertjéhez ért a PARTI-TÚRA fesztivál!
Augusztus 24-én a filmzenék, a latin dallamok, az operett, a musical és retro nóták után jön egy igazi, mondhatni kultikussá vált remekmű - Orff Carmina Buranája. A Szolnoki Szimfónikus Zenekar a művel visszaidézi az idei év nagy sikerű újévi koncertjét, a "Naphimnusz" hangulatát, mely telt házas közönség előtt varázsolta el a hallgatóságot. A mostani előadásban ugyan nem szerepel a Magyar Állami Népi Együttes, de lesz Orff, és a lélegzetelállító összhangzás a Szolnoki Szimfónikusok és a közel 200 fős kórus interpetálásában. A frenetikus művet Izaki Maszahiro, a Szolnoki Szimfónikusok világhírű japán zenei igazgatója vezényli.
Izaki Maszahiro: „Vezénylés közben sosem érzem azt, hogy japán vagyok;..”
Sok hasonlóságot lát a magyarok és a japánok között Izaki Maszahiro, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar zenei igazgatója, számos monumentális produkcióban vett részt, többek között Szolnokon is.
„Számomra Szolnok az a hely, ahol megvalósíthatom zenei elképzeléseimet. Egy szimfonikus zenekar zenei igazgatójaként, európai klasszikus zenét vezényelek… egy japán karmester európai zenét ad elő európai zenekarral… nos, ez egy ritka eset. Vezénylés közben sosem érzem azt, hogy japán vagyok; érzéseimen keresztül megpróbálom közvetíteni az európai, és főképp a magyar zene hagyományait. Úgy érzem, hogy Szolnok lakossága, valamint a szimfonikus zenekar értékelik a munkámat és erőfeszítéseimet a város zenei igazgatójaként. Ezt sosem tapasztalhatnám meg Japánban.
Carmina Burana: A tavasz, a bor és a szerelem himnusza
A "Carmina Burana" - nemzetközi szinten is - a leggyakrabban játszott komolyzenei mű. Orff műve bárhol és bármikor is hangzik fel, mindenkor le tudja nyűgözni közönségét. Örökérvényű muzsika ez! Mámorító, szívszorító és örömteli is egyben. A mű a tavasz, a bor, a szerelem himnuszaként vált az európai zeneirodalom talán egyik legnépszerűbb darabjává.
www.szolnokiszimfonikusok.hu
Augusztus 24. (szombat) 20.30 óra: CARMINA BURANA
Helyszín: Szolnok, Tiszai Hajósok tere
Belépő: díjtalan
Közreműködők:
- Szolnoki Szimfonikus Zenekar
- Fodor Beatrix (szoprán)
- Horváth István (tenor),
- Ókovács Szilveszter (bariton)
- Budapesti Ifjúsági Kórus (Gerenday Ágnes),
- Kiegészített Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus (Molnár Éva),
- Szolnoki Kodály Kórus (Molnár Éva),
- MÁV-GÉPÉSZET Járműjavító Férfikara (Juhászné Zsákai Katalin),
- Szolnoki Kodály Zoltán Gyermekkórus (Juhászné Zsákai Katalin)
Vezényel: Izaki Maszahiro
CARMINA BURANA
2013-08-22
Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!
SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app
További hírek
2024-04-30
A kormány ebben a ciklusban a magyar köznevelés digitalizációját tűzte ki célul - jelentette ki dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a hétfői notebook-átadáson.
2024-04-26
A sport jellemformáló, olyan erényekre tanít, amelyek aztán az egész élet során elkísérhetnek és a legnagyobb küzdelmekben segítenek, ilyen az alázat, a kitartás, a fegyelem és az együttműködés - mondta Schmidt Ádám a megújult Véső úti Sportközpont ünnepélyes átadásán pénteken.
2024-04-25
Szeptember 1-jétől ingyenessé válik a helyi tömegközlekedés a szolnoki diákok számára, de a képviselőtestület a helyi felsőoktatás fejlesztéséről, a parkolás könnyítéséről is tárgyalt csütörtökön.
2024-04-25
2024. május 3-án 14 óra 30 perckor a Szolnoki Római Katolikus Temető nagy ravatalozójában szeretettel várjuk mindazokat akik ismerték és szerették, hogy közösen emlékezzünk meg róla.
2024-04-17
Fennállásának félévszázados jubileumát ünnepli a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Szolnoki Tagintézménye, ebből az alkalomból Múlt és jövő a jelenben címmel rendeztek konferenciát a városháza dísztermében.