Nevet kapott a szolnoki városháza díszterme, a névadó Hubay Ferenc, akinek Szolnok megyeszékhellyé válását köszönheti. A Szolnok Napja alkalmából rendezett névadó ünnepségre és az emléktábla leleplezésére Hubay Ferenc leszármazottai is meghívást kaptak.
A család nevében B. Sípos Gabriella fejezte ki köszönetét a városnak, hogy megőrzi a köztiszteletben álló városvezető emlékét, s méltó módon emlékezik arra, hogy nem csak vagyonát áldozta, de minden befolyását és tudását is latba vetette Szolnok fejődése érdekében. Ennek köszönhető, hogy nagyközségből három év alatt vált megyeszékhellyé Szolnok.
Nagyon sok olyan embert tudunk sorolni a város történetéből, akikre büszkék lehetnek az utódok, akiknek életútja példaként állítható elénk – mondta köszöntőjében Szalay Ferenc polgármester. – Ahogyan Hubay Ferenc, úgy Kablay Lajos, gróf Szapáry Gyula és Boldog Sándor István emlékét is tisztelettel és büszkén őrzi a város. A mai naptól egy olyan ember nevét viseli a díszterem, aki személyes példájával bizonyította elkötelezettségét Szolnokért.
A díszterem bejárata mellett elhelyezett emléktáblát – melyet Révi Norbert, a Szolnoki Művésztelep szobrászművésze készített – Szalay Ferenc polgármester, a család nevében B. Sípos Gabriella, Csoma Kálmán egykori tanácselnök és Kőnig László, a város rendszerváltás utáni első polgármestere leplezte le.
Hubay Ferenc (Hubó, Gömör megye, 1817. – Szolnok, 1890.)
Miskolcon és Sárospatakon végezte jogi és teológiai tanulmányait. 1847-ben ügyvédi oklevelet szerzett. Részt vett a szabadságharc tavaszi hadjáratában. 1854-ben szolnoki járásbíróvá, 1859-ben közjegyzővé nevezték ki. Az 1870-es évek elején ismét járásbíró, 1874-76, majd 1885-90 között a város polgármestere. A városi háztartás egyensúlyának megteremtésével jelentős érdemeket szerzett. A szolnoki református egyházközség egyik megalapítója és presbitere volt. Első polgármestersége idején a befolyásos Horánszky családhoz fűződő rokoni kapcsolatait felhasználva, sikeres lépéseket tett a város megyeszékhellyé válásáért. A halála után megjelentetett nekrológ szerint „Európai műveltségű, megjelenésében az 1848 előtti táblabírókra emlékeztető kedélyes öregúr volt, a szolnoki társadalom legrokonszenvesebb alakja.” Sohasem adott a külsőségekre, ám serényen és szakadatlanul dolgozott. Az egyedüli régi polgármester, akinek emlékét ma is utcanév őrzi Szolnokon.