Augusztus 30-án, pénteken este 18.30-kor kezdődik a Parti-túra Szolnoki Szimfonikus Nyár utolsó koncertje, mely egyben a XVIII. Regionális Katonazenekari Fesztivál eseménye is. A hagyományos zenés alaki bemutatók után – Kaposvár, Budapest, Hódmezővásárhely és Szolnok katonazenekarai – kerül sor az öt zenekar közös produkciójára. A koncerten felhangzik Verdi, Wagner, Suppe egy-egy műve, majd részletek Rózsa Miklós Ben Hur c. filmzenéjéből. Vezényel Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere és Izaki Maszahiro, Szolnok város főzeneigazgatója.
A szünetben a Gladius Történelmi Hagyományőrző Egyesület és a Szolnoki Mazsorett és Zászlóforgató csoport közös műsorát tekinthetik meg a fesztivállátogatók.