Államalapításunk ünnepe, augusztus 20-a alkalmából Jóvér Zoltán, a Szolnok Városi Helyi Védelmi Bizottság titkára vehette át a Honvédelemért Kitüntető Cím III. osztálya elismerését – ebből az alkalomból tartottak adományozási ünnepséget szerdán a Megyeházán.
Az ünnepségen részt vett Dr. Kállai Mária kormánymegbízott, a Megyei Védelmi Bizottság elnöke, aki beszédében megköszönte Jóvér Zoltánnak azt a hatalmas munkát, melyet bő tíz éve tesz Szolnok városért. A Megyeháza Nagykun Termében jelen volt még Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere is, aki pohárköszöntőt mondott az ünnepségen.
Az elismerést Süle Attila, a HM Védelmi Hivatalának főigazgató-helyettese adta át.