Ez a weboldal sütiket használ, hogy az oldal összes funkcióját elérje. További információt az adatkezeléssel kapcsolatban az Adatvédelmi tájékoztató oldalunkon talál. Amennyiben elfogadja a sütik használatát weboldalunknak, kérjük kattintson az Engedélyez gombra.

Koszorúzásokkal kezdődött a város napja

2013-09-02

Immár hagyományosan koszorúzásokkal kezdődött pénteken reggel a Szolnok Napi ünnepségsorozat. 9 órakor a Pest-Szolnok vasútvonal megnyitásának 166 éves évfordulójára emlékeztek, 10 órakor pedig az elesett hősök előtt tisztelegtek a Kőrösi úti katonai temetőben.

166 évvel ezelőtt, 1847. szeptember 1-jén adták át a Budapestet Szolnokkal összekötő, nemcsak Magyarországon, de Európában is az elsők között megépült vasúti pályát. Erre a jeles eseményre emlékeztek reggel a vasútállomáson. Zaránd György, a MÁV Start Zrt. értékesítési igazgatója ünnepi beszédében hangsúlyozta: Szolnok és a vasút elválaszthatatlan egymástól. A Vasútállomás falán lévő emléktáblánál koszorút helyezett el Szolnok város önkormányzata, a MÁV Gépészet Zrt., a Vasutas Országos Közművelődési és Szabadidő Egyesület, valamint a pártok képviselői.

A város napjához kapcsolódó koszorúzások a Kőrösi úti katonai temetőben folytatódtak, a világháborúkban elesett hősök tiszteletére rendezett megemlékezéssel. Szabó István alpolgármester beszédében kiemelte: minden nemzet joggal büszke hős katonáira, hiszen ők azok, akik életük kockáztatásával védik hazájukat. A hősi emlékműnél koszorút helyezett el a város önkormányzata, a megyei kormányhivatal, a szolnoki helyőrség vezetője és a helyőrségbe települt katonai alakulatok képviselői; a veterán és hagyományőrző egyesületek, valamint a pártok delegáltjai. Koszorúzással emlékeztek a Széchenyi lakótelepen is a Budapest- Szolnok vasútvonal 166 évvel ezelőtti megnyitására. A Széchenyi lakótelepi kopjafánál az önkormányzat, a Fidesz városi szervezete, a Széchenyi Lakótelepért Szabadidő, Kulturális és Sport Egyesület helyezte el az emlékezés virágait.

VISSZA

Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!

SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app

További hírek

1500-nál is több laptopot kapnak a szolnoki diákok

2024-04-30

A kormány ebben a ciklusban a magyar köznevelés digitalizációját tűzte ki célul - jelentette ki dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a hétfői notebook-átadáson.

Átadták a megújult Véső úti Sportközpontot

2024-04-26
A sport jellemformáló, olyan erényekre tanít, amelyek aztán az egész élet során elkísérhetnek és a legnagyobb küzdelmekben segítenek, ilyen az alázat, a kitartás, a fegyelem és az együttműködés - mondta Schmidt Ádám a megújult Véső úti Sportközpont ünnepélyes átadásán pénteken.

Döntött a közgyűlés: ingyenes lesz a tömegközlekedés a diákok számára

2024-04-25
Szeptember 1-jétől ingyenessé válik a helyi tömegközlekedés a szolnoki diákok számára, de a képviselőtestület a helyi felsőoktatás fejlesztéséről, a parkolás könnyítéséről is tárgyalt csütörtökön.

Dr. Lőrincz Ambrusra emlékeznek

2024-04-25
2024. május 3-án 14 óra 30 perckor a Szolnoki Római Katolikus Temető nagy ravatalozójában szeretettel várjuk mindazokat akik ismerték és szerették, hogy közösen emlékezzünk meg róla.

Ötvenéves jubileumát ünnepli a pedagógiai szakszolgálat

2024-04-17

Fennállásának félévszázados jubileumát ünnepli a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Szolnoki Tagintézménye, ebből az alkalomból Múlt és jövő a jelenben címmel rendeztek konferenciát a városháza dísztermében.