Ez a weboldal sütiket használ, hogy az oldal összes funkcióját elérje. További információt az adatkezeléssel kapcsolatban az Adatvédelmi tájékoztató oldalunkon talál. Amennyiben elfogadja a sütik használatát weboldalunknak, kérjük kattintson az Engedélyez gombra.

Közös úton indult el négy megye és a megyeszéhelyek

  • Közös úton indult el négy megye és a megyeszéhelyek
  • Közös úton indult el négy megye és a megyeszéhelyek
  • 2020-06-12

    Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére összefogott négy megyeszékhely, valamint négy megye azért, hogy jövőbeni gazdasági fejlesztéseit összehangolja, s egymást segítse. A Kreatív Régióként immár kormányhatározatban is megnevezett megnevezett térség Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Hajdú-Bihar megyéket, illetve a szomszédos országhatáron túli területeket öleli fel.

    - Az együttműködésünk célja az, hogy a Debrecenbe érkező gazdasági erő segítségével tudatosan, a meglévő erőforrásokat felhasználva egy dinamikusan felfelé ívelő pályára állítsuk a térséget – mondta Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere.

    A város vezetője hozzátette: a stratégiaalkotás időszakában tartanak, a 2020 és 2030 közötti időszak irányait kell most kijelölnie a szakembereknek, figyelembe véve a járványhelyzet miatt kialakult gazdasági nehézségeket is.

    - Mi a megyei önkormányzattal, dr. Kállai Mária parlamenti képviselőnkkel szorosan együttműködve, közösen dolgozunk az új programban, hiszen közös a célunk: szűkebb hazánk erősségeit kívánjuk beemelni a fejlesztési régió stratégiai anyagába.

    A Kreatív Régió lényege, hogy a térségbe érkező tőkét és befektetőket céltudatosan irányítsák a megfelelő helyre.

    - Nagy a felelősségünk, hiszen a most kialakítandó stratégia évtizedekre határozza majd meg Szolnok és a megye jövőjét. Pontosan ezért is vonunk be gazdasági szakembereken túl az egyeztetésbe olyan diplomás fiatalembereket is, akik világlátottak, néhány évnyi munkatapasztalattal is rendelkeznek már, s jövőjüket, karrierjüket itt Szolnokon képzelik el. Fontos az ő véleményük, hiszen a Kreatív Régióban az ő Szolnokjuknak az útját jelöljük ki, a majdani fejlesztések immár nekik, a felnövekvő nemzedéknek szólnak – tette hozzá Szalay Ferenc.

    A régiós egyeztetések az előttünk álló hónapokban folytatódnak, hiszen a kormányzat minél hamarabb szeretné összeállítani a fejlesztések stratégiáját.

    VISSZA

    Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!

    SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app

    További hírek

    Ötvenéves jubileumát ünnepli a pedagógiai szakszolgálat

    2024-04-17

    Fennállásának félévszázados jubileumát ünnepli a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Szolnoki Tagintézménye, ebből az alkalomból Múlt és jövő a jelenben címmel rendeztek konferenciát a városháza dísztermében.

    A roma kultúra sokszínűségét mutatták meg a Szigligeti Színházban

    2024-04-12

    Második alkalommal ünnepelték gálaműsorral Szolnokon a roma kultúra napját. A Szigligeti Színházban tehetséges roma fiatalok és felnőttek álltak színpadra, hogy bemutassák tudásuk legjavát. A rendezvényen részt vett Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos és Szalay Ferenc polgármester.

    Változik a Véső úti strandfürdő nyitva tartása

    2024-03-28

    A Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft., mint a Véső úti strandfürdő üzemeltetője tájékoztatja Kedves Vendégeit, hogy a strandfürdő ideiglenes jelleggel - a nyári üzemeltetésre történő átállás miatt 2024. április 8-tól kezdődően nem üzemel.

    FELHÍVÁS villamos hálózatok környezetének tisztán tartására

    2024-03-27

    FELHÍVÁS villamos hálózatok környezetének tisztán tartására

    A szabadságharc hősei előtt tisztelgett Szolnok

    2024-03-15

    A százhetvenhat évvel ezelőtti 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztünk országszerte, így Szolnokon is. A Kossuth téren látványos és színes programmal várták az ünneplőket.