Ez a weboldal sütiket használ, hogy az oldal összes funkcióját elérje. További információt az adatkezeléssel kapcsolatban az Adatvédelmi tájékoztató oldalunkon talál. Amennyiben elfogadja a sütik használatát weboldalunknak, kérjük kattintson az Engedélyez gombra.

Megújulnak a parkolók a piac környékén

2013-08-26

 Megújul a szolnoki Ady Endre úti piac környéke – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Szalay Ferenc polgármester. - A vásárcsarnok parkolóinak átalakítása a tervek szerint szeptember 2-án kezdődik, s két hónapon át tart.

A mintegy 30 millió forintos beruházásra azért volt szükség, hogy a piaci vásárlók a piachoz legközelebb eső úgynevezett belső parkolóban folyamatosan találjanak helyet, saját egyedi bevásárlási szokásuknak megfelelően, egyedi díjszabás lehetőségének figyelembevétele mellett. Ennek érdekében változik a forgalmi rend is, a Fiumei utca az Ady Endre út felé egyirányú lesz, csak a Boldog Sándor István (egykori Ságvári Endre) körút felől lesz megközelíthető. A  belső úton  (a jelenlegi szervizút is ide tartozik) csak  személygépkocsik parkolhatnak, a nagy parkoló Fiumei utca felőli bejáratai megszűnnek.

Változik az eddig megszokott parkolási rend is. A piaci oldalon lesz egy sorompóval ellátott bejárat, ami egyben kijárat is. Ebben a saját belső parkolóban a megállás várhatóan az első félórában ingyenesen lesz, majd annak érdekében, hogy itt mindig legyen szabad parkoló, idősávonként növekvő lenne. A pontos tarifáról a közgyűlés fog dönteni.

A beruházás ütemezése:

Első ütemben szeptember 2-tól a nagy parkoló és a Ságvári Endre út 16-18. szám közötti parkolót zárják le. Második ütemben a szervizút és a Spar áruház mögötti parkoló felújítása következik.

A felújítás ideje alatt a Boldog Sándor István körút és Fiumei utca közötti útszakaszt, valamint a Fiumei utcát, és az ezen útszakaszokhoz tartozó parkolók zavartalanul használhatók. A piacozók számára rendelkezésre állnak még a csarnokhoz legközelebb eső parkolók, például a Móra Ferenc úton, a Tófenék úton, a Vízügy székháznál.

Mint elhangzott, a beruházás időtartamára szeretné megkönnyíteni a város a piac környéki parkolást, ezért az önkormányzat tárgyalásokat kezdett a főiskola volt területének vagyonkezelőjével, hogy az intézmény udvarát átmenetileg használhassák a vásárlók.

VISSZA

Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!

SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app

További hírek

1500-nál is több laptopot kapnak a szolnoki diákok

2024-04-30

A kormány ebben a ciklusban a magyar köznevelés digitalizációját tűzte ki célul - jelentette ki dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a hétfői notebook-átadáson.

Átadták a megújult Véső úti Sportközpontot

2024-04-26
A sport jellemformáló, olyan erényekre tanít, amelyek aztán az egész élet során elkísérhetnek és a legnagyobb küzdelmekben segítenek, ilyen az alázat, a kitartás, a fegyelem és az együttműködés - mondta Schmidt Ádám a megújult Véső úti Sportközpont ünnepélyes átadásán pénteken.

Döntött a közgyűlés: ingyenes lesz a tömegközlekedés a diákok számára

2024-04-25
Szeptember 1-jétől ingyenessé válik a helyi tömegközlekedés a szolnoki diákok számára, de a képviselőtestület a helyi felsőoktatás fejlesztéséről, a parkolás könnyítéséről is tárgyalt csütörtökön.

Dr. Lőrincz Ambrusra emlékeznek

2024-04-25
2024. május 3-án 14 óra 30 perckor a Szolnoki Római Katolikus Temető nagy ravatalozójában szeretettel várjuk mindazokat akik ismerték és szerették, hogy közösen emlékezzünk meg róla.

Ötvenéves jubileumát ünnepli a pedagógiai szakszolgálat

2024-04-17

Fennállásának félévszázados jubileumát ünnepli a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Szolnoki Tagintézménye, ebből az alkalomból Múlt és jövő a jelenben címmel rendeztek konferenciát a városháza dísztermében.