Hírek
Újraindult a termelés a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. szolnoki üzemében. A 3,8 millió euró értékű fejlesztés mintegy 50 munkahelyet teremt a vármegyeszékhelyen.
Lezárult a mintegy kétmilliárd forint európai uniós támogatásból megvalósult „Szolnok központú agglomeráció szennyvízelvezetési és -tisztítási fejlesztésének előkészítése” című projekt, a rendezvényen Fejér Andor alpolgármester méltatta a projekt eredményeit.
A november 30-án nyíló szolnoki adventi faluban a Kossuth tér fényei, a levegőben terjengő forralt bor, fahéj és a kürtőskalács illata idézi meg a régi karácsonyok hangulatát. A már megszokott programok mellett visszatér az óriáskerék, a Hild téren pedig néhány hétig dodzsemezni lehet majd. A részletekről Szalay Ferenc polgármester, Rózsa József, a Szolnoki Sportcentrum igazgatója és Fekete Tibor, a Coop Szolnok Zrt. vezetője tartott sajtótájékoztatót.
A kormány részben a déli országrészre, részben Szolnokra és térségre állítja az elkövetkező időszakban a beruházásösztönzési rendszer fókuszát - jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Szolnokon.
A szociális munka napja alkalmából tartotta ünnepséget kedden a városházán, ahol átadták az Adorján Ildikó-díjat is két kiváló szakembernek. A rendezvényen részt vett Radomszki Lászlóné, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár, és a díj névadójának két gyermeke.
Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése 2023. decemeber 7-én (csütörtökön) 9.00 órakor, a Városháza Hubay Ferenc Dísztermében közmeghallgatást tart.
Az elmúlt évek válságai megmutatták, hogy az önállóság, a szuverenitás politikai és gazdasági értelemben is alapvető fontosságú Magyarország számára - jelentette ki a Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Szolnokon, a Béres Gyógyszergyár Zrt. új üzemegységének átadó ünnepségén.
Ülésezett ma Szolnok város önkormányzatának közgyűlése. A csütörtöki testületi ülésen döntöttek a képviselők többek között arról, hogy működési hitelt vesz fel az önkormányzat, illetve megújul a temető balesetveszélyes kerítése Kőrösi úton.
A Szolnoki Rendőrkapitányság, a Közterület-felügyelet és a Polgárőrség az idén is nagy szerepet vállal a temetők biztosításában.
Sokéves hagyomány, hogy a város önkormányzata köszönti azokat, akik az 1956-os forradalom szolnoki eseményeinek résztvevői voltak. Sajnos a városházán tartott rendezvényen évről-évre egyre kevesebben tudnak részt venni.
Raktárcsarnokot avatott kedden délután a szolnoki Hegedűs Csőszerelvény és Fűtéstechnika Kft. Az eseményen elhangzott: a 435 milliós projekt részeként környezettudatos napelem rendszert is kiépítettek a helyszínen.
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata az idei évben is csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez, így idén októberben már a 24. alkalommal írja ki a pályázatot a szolnoki lakóhellyel rendelkező fiatalok részére.
Szolnokon az elmúlt években nem történt számottevő változás a helyi buszközlekedés rendszerét érintően, miközben az utazási szokások és igények változtak. - olvasható a Volánbusz honlapján. Most azonban számos változás várható november elsejétől.
A hospice és palliatív ellátás világnapja alkalmából szerveztek nárciszültetést a Kossuth téren, Az eseményen részt vett Szalay Ferenc polgármester, dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő, dr. Berkó Attila főispán, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal vezetője és dr. Böjthéné Vastag Ilona, a Morpheus Kft. ügyvezetője.
Szolnok 950 éves jubileuma közeleg, 2025-ben a kerek évfordulót egy éven át számos eseménnyel, programmal, rendezvénnyel ünnepli majd a város. A részletek kidolgozása elkezdődött, örömmel várjuk a lakosság ötleteit is. – mondta el sajtótájékoztatón Szalay Ferenc polgármester, aki mellett a részletekről Szutorisz-Szügyi Csongor, a 950 éves évfordulót előkészítő munkacsoport tagja és Gacov Katalin - aki szintén a munkacsoport tagja -, a szolnok950.hu honlapot működtető Verseghy Ferenc könyvtár igazgatója beszélt a városházán.
Az állami tulajdonú Nemzeti Vízművek Zrt. biztosítja a jövőben Szolnokon és agglomerációjában az ívóvíz- és csatornaszolgáltatást - jelentették be sajtótájékoztatón szerdán, Szolnokon.
A Gondosóra programról és a regisztráció menetéről tartottak tájékoztatót szerdán délelőtt a városháza dísztermében, ahol több mint száz szépkorú ismerhette meg a népszerű kezdeményezés részleteit. Az időseket Szalay Ferenc polgármester köszöntötte, majd Juhász Roland, a Gondosóra projektet koordináló cég vezetője, korábbi államtitkár.
A szolnoki távhőtermelést és szolgáltatást ellátó MVM OTSZ Zrt. okos távhőmérési rendszert alakított ki Szolnokon, ezzel Magyarországon egyedülálló fejlesztést hajtott végre. A részletekről Szalay Ferenc, polgármester, dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő, Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója és Lázár Mózes, az MVM OTSZ Zrt. vezérigazgatója ismertette.
Szolnok város önkormányzata a Szolnok Városi Diákok Tanácsa segítségével - immár 21. éve - idén is megrendezi a 24 órás vetélkedőt, a rendezvény helyszíne a Szolnoki Széchenyi István Gimnázium tornacsarnoka. A program – melyen kb. 300 fő középiskolás tanuló, felügyelőtanár és szülő vesz részt - október 13-14-én zajlik.
Az idősek világnapja alkalmából gálaműsorral kedveskedett a város szépkorú polgárainak. A városi sportcsarnokban tartott rendezvényen köszöntöttek a város és a megye nyugdíjas klubjait összefogó szervezetek vezetőit és három, az idén 50 éves házassági évfordulójukat ünneplő házaspárt.
Szolnok város közigazgatási területén az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 42/B.§-ában foglalt kötelezettségnek eleget téve
A Magyar Közút Nonprofit Zrt.--től kapott tájékoztatás szerint 2023. szeptember 29-én (pénteken) 17 órától október 1-én (vasárnap) estig a Tisza-híd Szandaszőlős felőli végén - az ott található dilatációs szerkezet elemeinek cseréje miatt - félpályás lezárás lesz.
Szeptember végére elkészülnek a szakemberek a Temető úti bölcsőde újjáépítésével, utána kezdődhet az eszközbeszerzés, így az intézmény néhány hónap múlva fogadhatja a környék csemetéit.
Legördült az ötezredik kocsiszekrény a szolnoki Stadler gyártósorairól, majd ezt követően Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy egy 20%-os kapacitásnövelő, további 170 munkahelyet jelentő beruházásbővítést hajt végre a cég a megyeszékhelyen.
Civil szervezetek számára tartottak tájékoztató fórumot „CIVIL INFO – NEA 2024” címmel a városháza dísztermében.
Újra több tízezer embert várnak Szolnokon a Tiszaligetbe, a város legnagyobb gasztrorendezvényére, a gulyásfesztiválra. A 25. születésnapját ünneplő Szolnoki Gulyásfesztivál életében idén is minden a rendezvény eredeti céljainak és hagyományainak megtartása körül forog. A részletekről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
Családi és kulturális programokkal, kiállításokkal, koncertekkel várják az érdeklődőket a szombatig tartó Szolnok napja elnevezésű rendezvénysorozaton. A részleteket a városházán tartott sajtótájékoztatón ismertették.
Megrendülve és sajnálattal értesültünk arról, hogy Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának egykori munkatársa, dr. Berki Ferencné 76 éves korában elhunyt.
Soron kívüli ülést tartott Szolnok város közgyűlése csütörtökön délelőtt, három kiemelt téma is volt a napirendek sorában.
Bátran nevezhetjük hagyománynak, hogy a szolnoki polgármesteri hivatal munkatársai, ha szükség van, segítenek. Már sokadik alkalommal fogtak össze, hogy segítő kezet nyújtsanak rászoruló embertásaiknak, ezúttal hátrányos helyzetű gyerekek iskolakezdését támogatták gyűjtésükkel.
Nincsen semmi szokatlan a Szolnoki Szigligeti Színház életében. Legalábbis az idei évadnyitó társulati ülés tekintetében ugyanaz a vidám hangulatú esemény szem- és fültanúi lehettek az eseményre meghívott médiamunkások, mint tavaly.
Az augusztus 20-ai állami ünnepséghez kapcsolódó megemlékezést tartott a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Önkormányzat. Az eseményen – a hagyományokhoz hűen – vármegyei elismeréseket adtak át.
Ebben az évben is útjára indult ugyanis a tradicionális adománygyűjtő sorozat, melynek végpontja augusztus 19-én szombaton lesz a tiszaligeti Városi Sportcsarnokban.
2023. augusztus 7. és augusztus 11. között Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala igazgatási szünetet tart.
A Szolnoki Szimfonikus Zenekar több koncertet ad a városban augusztus 4. és 28. között, a Szolnoki Szimfonikus Nyár - Parti-Túra Fesztivál 2023 rendezvénysorozat keretében.
A díj 2023. évi odaítéléséhez az önkormányzat kéri és várja a városban tevékenykedő természetes és jogi személyek, intézmények, érdekvédelmi-érdekképviseleti, társadalmi, civil és karitatív szervezetek, valamint az állampolgárok javaslatait.
A kezelés pontos időpontja: 2023. július 24. napján, napnyugta utáni órákban. Pótnapok: 2023. július 25.-július 26. napjai, ugyanebben az időben.
A korábbi évekhez hasonlóan Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata az idei évben is biztosítja a rászoruló gyermekek számára a déli meleg főétkezést a nyári szünetben.
Tizedik alkalommal díjazták a Szeretem Szolnokot! kreatív pályázat legjobb alkotásait. Az ajándékokat Szalay Ferenc polgármester, Fejér Andor alpolgármester és a támogató cégek vezetői, Bischof Zsolt, a Béres Gyógyszergyár Zrt. igazgatója, Marsi Gabriella, a RepTár Interaktív Repülőmúzeum marketing vezetője és Boda György, az AD Kreatív Stúdiót működtető ACTA DIURNA 2005 KFT. menedzsere adta át.
Semmelweis-nap alkalmából tartottak ünnepséget a városházán, ahol két kiváló orvos vehette át a Kálmándi Mihály-díjat Fejér Andor alpolgármestertől.
Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!
SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app