Hírek
Kedden az egész ország a nemzet hetvenkilenc évvel ezelőtti tragédiájára emlékezik. A doni katasztrófában több mint százezer magyar katona veszett oda, így történelmünk legnagyobb veszteségekkel járó ütközete volt. A doni áttörés emléknapja alkalmából megemlékezést és koszorúzást szerveztek Szolnokon, a Tiszai hajósok terén.
A protokoll sokkal több egyszerű vendégszeretetnél: más népek kultúrájának, szokásainak, hagyományainak ismerete áll mögötte - közölte a honvédelmi miniszter a szolnoki Damjanich János Múzeumban, a Protokoll és diplomácia című vándorkiállítás ünnepélyes hétfői megnyitóján.
Hanzély Pál főhadnagy emléke előtt tisztelgett Szolnok városa. A hős katonatiszt 95 évvel ezelőtt két ember segítségére sietett, akik alatt korcsolyázás közben beszakadt egy kubikgödör jege. A mentőakció sikeres volt, ám a fiatal katona a jeges vízben lelte halálát.
Karácsony közeledtével minden évben megnő az adományozó kedv, cégek, magánszemélyek jótékonykodnak, hogy szebbé varázsolják rászorulók ünnepét.
Szolnok önkormányzata a társadalmi felzárkózást és esélyteremtést támogató Integrációs Programja részeként 17 éve köszönti az advent időszakában azokat a tanulókat – a mai napon általános iskolásokat -, akik az átlagosnál nehezebb egyéni és szociális körülményeik ellenére is kiemelkedően teljesítenek a tanulás, a kultúra, a közösségi élet és a sport területén, példaképet állítva ezzel kortársaiknak, és minden szolnoki tanulónak.
A közgyűlés legfontosabb pontja Szolnok város 2022-es költségvetési rendelet koncepciójának előterjesztése volt, amit a képviselők egyhangúlag elfogadtak.
Két év elteltével újra megrendezték a „Kedvenc Városom Szolnok” elnevezésű vetélkedőt, ezúttal a Verseghy könyvtárban. A rendezvény célja a fiatalok Szolnokhoz kötődésének, a lokálpatriotizmusnak az erősítése volt.
Ugyan a járványhelyzet miatt idén nem diákok viszik házhoz az önkormányzat ajándékcsomagjait, mégis kétszázötven rászoruló ünnepe lesz szebb a már hosszú évek óta hagyománynak számító "Házhoz visszük a szeretetet" programnak köszönhetően.
Conrad Dolderer, reutlingeni iskolaigzgató teremtett hagyományt több mint hész évvel ezelőtt, azóta minden karácsonykor ajándékocsomagok sokasága érkezik német testvérvárosunkból karácsony közeledtével.
Újévköszöntő hangversenyeket ad a Szolnoki Szimfonikus Zenekar januárban három időpontban három szolnoki helyszínen.
Szalay Ferenc polgármester közbenjárására másfélszáz fát telepítettek, illetve egy kosárlabdapályát is kialakítottak a Széchenyi lakótelep mellett működő MH Béketámogató Kiképző Központban. Az ígéret még nyár derekán született, és a megvalósításra sem kellett sokáig várni, mondhatni karácsonyi ajándékként érkezett.
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata a Széchenyi 2020 Környezet és Energiahatékonyság Operatív Programban (KEHOP) sikeresen pályázott, ennek keretében – több környezeti szemléletformálási tevékenység/program mellett – Szolnok város általános és középiskolásai részére rajz- fotó és videópályázatot hirdet.
A Mikulás is ellátogatott szombaton az újjászületett tiszaligeti játszótérre, ahol zene, napsütés, meleg tea és rengeteg új játék várta a gyerekeket.
Alkoss és nyerj a karácsonyfa alá meglepetést! Várjuk 12-18 éves diákok alkotásait ( rajz, festmény, montázs, fotó, videó) vízvédelem témakörben.
Több mint hét és fél millió forinttal támogatta a kormány a zsidó hittankönyvsorozat újabb, az ötödik osztályosoknak szóló kötetét - közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán, a Szolnoki Galériában tartott sajtótájékoztatón.
A hagyományokat folytatva immáron tizennegyedik alkalommal indul útjára a Coop Mikulás kisvonat december 5-6-án 15-19 óra között.
Az idei karácsonyi programok és élmények idén is sokak számára jelentenek majd felhőtlen szórakozást, a zaklatott időszak ellenére a forró csokoládé, a kürtőskalács illata elhozza mindenkinek a szeretet ünnepének a hangulatát.
Közmeghallgatással kezdődött Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének novemberi testületi ülése, majd számos fontos, sokakat érintő döntést hoztak a képviselők. A Szolnok Hazavár programban továbbra is együttműködik az önkormányzat és a Debreceni Egyetem a szolnoki karon tanuló megyei diákok támogatását illetően, megszűnik az NHSZ éves parkolóbérlete, tovább fejlődik a Véső úti MÁV strand.
Az elismerést hétfőn, ünnepélyes keretek között adták át. Szolnokon a Szapáry úti tagintézményben gratulált a kitüntetéshez Szalay Ferenc polgármester és dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő is.
A szolnoki diákok a közelmúltban új diákpolgármestert választottak, így az előző megbízatása megszűnik, utódja pedig elkezdi a munkát. Pénteken délelőtt összeült Szolnok diákközgyűlése a városháza dísztermében, ahol az új diákpolgármester Szalay Ferenc előtt tette le esküjét.
Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése 2021. november 25-én (csütörtökön) 9 órakor, a városháza Hubay Ferenc dísztermében közmeghallgatást tart.
A Szolnok Város Jövője Közalapítvány immár 7. alkalommal hirdette meg idén szeptemberben a ”Tanulj, hogy boldogulj” elnevezésű ösztöndíj-pályázatát.
Az 1986-ban ültetett, tizenhét méter körüli, kéttonás lucfenyőt a Szandaszőlősön élő Nagy Sándorné ajánlotta fel a városnak.
A Széchenyi városrész felújított rendelőjének emeletén szerdától szolgálatba lép egy új vérvételi pont, mely hetente kétszer, hétfőnként és szerdánként, beutaló és előjegyzés után áll a lakók rendelkezésére.
Ismét elismerték a szociális területen tevékenykedők munkáját Szolnokon. Az Adorján Ildikó-díjakat csütörtökön délelőtt adták át a városházán, ahol megünnepelték a Szociális Munka Napját is.
Szolnok önkormányzata minden óvodai és bölcsődei tagintézménynek felajánlott két-két fenyőfát az udvarok színesítése céljából.
A Szolnok Városi Állatotthon Alapítvány egy különleges naptárt készített szolnoki kötődésű művészekkel, közéleti szereplőkkel, gazdasági vezetőkkel és kutyáikkal.
November 4-én, a nemzeti gyásznapon, az 1956-os forradalom és szabadságharc elfojtásának, a szovjet csapatok egykori bevonulásának 65. évfordulóján városunk elöljárói csendes mécsesgyújtást tartottak az 56-osok emlékparkjában.
Vasárnapra és hétfőre várják a legtöbb látogatót a temetőben, ám ettől függetlenül is egész héten rendkívül sokan vittek virágot hozzátartozóik sírjához – mondta honlapunknak Dóra László, a Szollak temető üzemeltetésével megbízott munkatársa. A temető készen áll a látogatók fogadására, este nyolcig nyitva tartanak a kapuk, a biztonságra pedig a rendőrök, a polgárőrök és a közterület-felügyelők közösen vigyáznak.
Októberi közgyűlését tartotta a megyeszékhely képviselő-testülete. A napirend előtti kérdésekben szó esett a város távfűtését érintő változásról, mely szerint az Alfa Nova Kft-től az állami tulajdonú MVM OT Zrt. veszi át a rendszer működtetését
Példátlanul nagy összegű beruházásösztönző támogatás segíti a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások fejlődését a Technológiaváltó támogatási programban - jelentette ki György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Szolnokon, a ragasztóanyagok gyártásával foglalkozó Szolvegy Kft-nél.
A kilencedik alkalommal megrendezett TeSzedd! hulladékgyűjtő akcióban idén is több ezer tonna hulladéktól szabadították meg környezetüket az önkéntesek a múlt héten. Az akcióhoz csatlakoztak önkormányzatunk munkatársai is.
Szolnok testvérvárosában a lengyelországi Bielsko-Bialaban a Szolnoki Kodály Kórus Molnár Éva karnagy vezetésével Ezüst Diplomát kapott és a legjobb külföldi kórus különdíját nyerte.
Ahogyan szerte az országban, úgy Szolnokon is az ’56-os magyar forradalomra és szabadságharcra emlékeztek ma.
Elkészült az ipari park vízellátását és szennyvízelvezetését biztosító telep. A csütörtöki projektzáró rendezvényen elhangzott, hogy a több mint hétszáz millió forintos beruházás elsődleges célja a rendszer függetlenítése volt.
Újabb állomásához érkezett a város játszótérfejlesztési programja, csütörtökön hivatalosan is megnyitották a Moha úti játszóteret.
Megerősített szolgálat, menetrendváltozás, temetői nyitvatartási rend, gépkocsiforgalom, sírjelek, sírhelyek, további parkolási terület biztosítása.
Hollik István, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója tartott sajtótájékoztatót a hazai gazdaság közelmúltban elért eredményeiről a Galéria Étteremben.
Dr. Botka János Hunor veszi át Jász-Nagykun-Szolnok megye legnagyobb járási hivatalának vezetői feladatát.
Péntek reggel hat órától az Alfa-Nova Kft. helyett az MVM Oroszlányi Távhőtermelő és Szolgáltató Zrt. (MVM OTSZ Zrt.) lesz a megyeszékhely távhőszolgáltatója.
Új gyártórészleget avattak Varga Mihály pénzügyminiszter részvételével kedden a magyar tulajdonú Béres Gyógyszergyár Zrt. szolnoki telephelyén.
Szép eredménnyel zárult a Richter Egészségváros program a Kossuth téren. A szolnoki lakosság már ismerősként köszönthette a rendezvényt, melynek során 6 023 900 forint adomány gyűlt össze a Hetényi Géza Kórháznak, melyből az intézmény az élelmezési osztály fejlesztését tervezi.
Új szolgáltatással bővült a Besenyszögi úton működő létesítmény, melynek segítségével az állattartók méltó módon búcsúzhatnak kedvenceiktől.
A sportolni vágyók már hetek óta „koptathatják” a szolnoki Csónakázó-tó melletti futópályát, melyet csütörtökön hivatalosan is átadtak.
Rengetegen gyűltek össze a Várkonyi téri kopjafáknál, hogy tisztelegjenek az 1849. október 6-án kivégzett vértanúk előtt.
A Magyar Turisztikai Ügynökség 28. alkalommal hirdette meg a Virágos Magyarország versenyt, amely idén számos szempontból megújult. Idén például kiosztották a Miniszterelnöki Különdíjat is.
Együttműködési megállapodást írt alá a Megyei Jogú Városok Szövetsége és a Jövő Mobilitása Szövetség. A kooperáció célja, hogy a meglévő környezeti adottságok mellett a nagyvárosaink folyamatosan megújuljanak és élen járjanak az energetikai innovációban.
Október 9-én a szolnoki Kossuth tér ad otthont a Richter Egészségvárosnak. Az egészségtudatosságot és a betegségmegelőzést népszerűsítő rendezvénysorozat lehetőséget biztosít arra, hogy ingyen, előzetes időpont egyeztetése nélkül vegyenek részt a helyi lakosok egészségügyi szűréseken, tanácsadásokon.
Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!
SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app

